Index Vakbarát Hírportál

Rakétákat lőttek a bagdadi amerikai nagykövetségre

2020. január 27., hétfő 11:12

Legalább három rakétát lőttek a bagdadi amerikai nagykövetségre. A BBC azt írja, hogy az egyik rakéta az épület kávézóját találta el, kettő pedig kicsivel az épület mellett csapódott be. Legalább három ember megsérült a támadásban.

Évek óta ez az első alkalom, hogy a bagdadi követség dolgozói megsérülnek egy támadásban. Eddig még senki nem vállalta magára a támadást, de amerikai források szerint valószínűleg iráni hátterű katonai csoportok állhatnak mögötte.

A térségben saját befolyásának kiterjesztésén dolgozó Irán 2019 végén került összetűzésbe az Egyesült Államokkal, Bagdadban ugyanis Iránnal szimpatizáló síiták hatoltak be az amerikai nagykövetségre. A zavargások után nem sokkal Washington likvidálta az Iráni Forradalmi Gárda különleges erőinek vezetőjét, Kászim Szulejmánit.

Halála miatt Teherán súlyos bosszút esküdött, két iraki amerikai bázis felé lőtt ki két tucat rakétát, a lépés végrehajtásába azonban súlyos hiba csúszott: január 8-án a teheráni légvédelem véletlenül lelőtt egy ukrán utasszállító gépet, fedélzetén 176, főként iráni vagy iráni származású kanadai állampolgárral.

Két nappal később Irán elismerte felelősségét, ami lendületet adott az újabb tüntetéseknek az ajatollahhal szemben Teheránban is. A rendszerellenes teheráni tüntetők szerint nem az Egyesült Államok és nem is a teheráni vezetés által nyíltan megsemmisítendőnek tekintett Izrael a fő ellenség, hanem az iráni rendszer jelenlegi vezetői, élükön Hamenei ajatollahhal.

Irakot pedig október eleje óta bénítják meg tüntetések, a tiltakozók az általuk korruptnak tekintett és az irakiak többségét szegénységben tartó politikai elit távozását és független kormányfő kinevezését követelik. Az elmúlt hónapok tüntetései során eddig legalább 500 ember halt meg.

(Borítókép: Stringer / Reuters)

Rovatok