Index Vakbarát Hírportál

Impeachment: elbukott a demokraták terve, nem hallgatnak meg új tanúkat

2020. január 31., péntek 23:57 | négy éve frissítve

Több kulcsfontosságú republikánus szenátor se szavazta meg a tanúk beidézését a Donald Trump amerikai elnök ellen folyó impeachment eljárás szenátusi tárgyalására. Ezzel az impeachment eljárás nem húzódik tovább, várhatóan már a jövő héten lezárul, a republikánusok pedig felmentik majd az elnököt.

A demokrata párti szenátoroknak négy republikánus szenátor támogatására lett volna szükségük ahhoz, hogy szavazattöbbségük legyen a tanúk beidézéséhez. Négyen hajlottak arra, hogy megszavazzák a döntést , de végül ketten mégis visszakoztak, így nem lett meg a demokraták többsége. 

Lisa Murkowski alaszkai politikusnő döntését azzal indokolta az MTI beszámolója szerint, hogy a z eljárás „túlságosan pártosan elfogult”, és nem hiszi, hogy az elnyújtása „bármit is megváltoztatna”.

Mivel a republikánusoknak 53-47 arányú többségük van a szenátusban, az elnök elleni impeachment sikeréhez pedig kétharmados többségre lenne szükség, borítékolható, hogy elbukik a Trump elleni eljárás a szavazásokon.

Azonban a tanúkról szóló szavazás után vita volt arról, hogyan záruljon le a szenátusi tárgyalás. A republikánusok minél hamarabb végszavazásra bocsátották volna a Trump elleni két vádpontot, hogy az elnök már felmentése tudatában tarthassa meg a kedd esti évértékelő (State of the Union) beszédét. A demokraták viszont át akarták tolni a szavazásokat az évértékelő utánra. Több republikánus szenátor is fel akart szólalni még a vádpontokról szóló szavazás előtt.

Végül az lett a döntés, hogy hétfőn következnek majd a záróbeszédek, a Trump elleni vádpontokról pedig szerdán fognak dönteni.

Mint korábban megírtuk, a demokraták elsősorban azoktól az egykori vagy jelenlegi kormánytagok beidézésétől vártak legalább egy félfordulatot, akik Trump utasítására megtagadták a képviselőház előtti tanúvallomást (többek között ebből lett azután a hatalommal való visszaélés mellett a másik vádpont, a kongresszus alkotmányos ellenőrző szerepének akadályozása).

A lehető legszikárabb eljárásban érdekelt Mitch McConnell republikánus frakcióvezető kerek-perec kijelentette, nem akarnak tanúkat, mert maga a vizsgálat a képviselőház feladata lett volna.

A héten elsősorban John Bolton volt nemzetbiztonsági főtanácsadó beidézése lett központi téma.  New York Times megszerzett  néhány részletet Bolton március 17-én megjelenő, és „óriási leleplező részleteket“ ígérő memoárjából, és az egyik szövegtervezet szinte szó szerint megismétli a demokraták vádját, miszerint Trump egy 391 millió dolláros, a kongresszus által megszavazott katonai segély –  törvénytelen  – visszatartásával zsarolhatta Volodomir Zelenszkij ukrán elnököt, hogy indítson vizsgálatot Joe Biden demokrata párti elnökjelölt-aspiráns fia ellen, aki korábban egy ukrán energiacég igazgatótanácsának volt a tagja.

A New York Times Bolton könyvének kéziratára hivatkozva arról is írt pénteken, hogy eszerint Trump arra utasította nemzetbiztonsági főtanácsadóját, hogy segítsen nyomást gyakorolni Ukrajnára. Trump közleményben tagadta, hogy valaha is arra utasította volna Boltont, hogy szervezzen meg találkozót ügyvédjének, az ukrajnai ügyekben fontos szerepet játszó Rudy Giulianinak Zelenszkijjel. „Ez a találkozó soha nem történt meg.”

Rovatok