Index Vakbarát Hírportál

Európában 19, koronavírussal fertőzött embert regisztráltak eddig

2020. január 31., péntek 17:13 | aznap frissítve

Megérkezett péntek délután a francia állampolgárokat a koronavírus járvány epicentrumának számító kínai Vuhanból hazaszállító első repülőgép a dél-franciaországi Istres katonai repülőtérre.

Az MTI beszámolója szerint

a 180 utas között egy olyan ember volt, akinél jelentkeztek a betegségre utaló tüntetek,

őt elkülönítve egy marseille-i kórházba szállították. A többieknek két hétig, a vírus feltételezett lappangási idejének végéig a számukra kijelölt befogadóhelyen, egy tengerparti nyaralóközpontban kell maradniuk.

A kórházban elvégzett tesztek később azt mutatták, hogy nem fertőződött meg az az egy ember sem. Délután egy másik hazatérőnél is jelentkeztek a tünetek, de a tesztek nála se mutatták ki a vírust. Mindketten csatlakoztak a többi hazatért franciához, a karanténként kijelölt befogadóhelyen. 

„Azért jöttem, hogy elmagyarázzam nekik, hogyan fogjuk ellenőrizni őket, illetve, hogy maszkot kell viselniük, amikor kijönnek a szobájukból” – mondta Agnes Buzyn, francia egészségügyi miniszter.

A hazatérőket naponta kétszer megvizsgálják, és időnként a testhőmérsékletüket is megmérik. Egy második repülőgéppel is jönnek majd franciák, illetve más uniós állampolgárok is, ők várhatóan vasárnap érkeznek meg ugyanerre a katonai repülőtérre.

A Carry-le-Rouet nevű tengerparti nyaralóhelyen ma általános tájékoztatót tartanak a helyieknek, akik eddig nem tudtak arról, hogy a településen lesz a Kínából hazatérők karanténja.

Németországban egy kisgyerek is elkapta a vírust 

Hétre emelkedett a németországi fertőzöttek száma, akik között két gyerek is van, az egyikük ötéves. Továbbra is csak Bajorországban regisztráltak betegeket, valószínűleg mindegyikük az első Németországban regisztrált betegtől kapta el a vírust. Ez pedig a Webasto nevű autóipari beszállító cég továbbképzésén történhetett január 21-én a társaság központjában, a München melletti Stockdorfban.

Az ötéves gyerek valószínűleg az édesapjától kapta el a vírust, aki ugyanúgy a Webasto munkatársa, mint a többi felnőttkorú fertőzött. A tartományi hatóságok feltételezése szerint a vírus bejuthatott a család minden tagjának szervezetébe, ezért az édesapa és a kisgyerek mellett az édesanyát és a másik két gyereket, köztük egy csecsemőt is kórházba szállítottak.

A Webasto továbbképzésén egy kínai alkalmazottról terjedt át a vírus egy helyi munkatársra. A sanghaji nő a németországi útja előtt meglátogatta szüleit a járvány gócpontjában, Vuhan térségében.

A továbbképzés idején tünetmentes volt.

Szervezetében hazatérése után, január 26-án mutatták ki a vírust. Ez volt az első olyan eset, amikor a vírus Kínán kívül terjedt emberről emberre. A német hatóságok igyekeznek mindenkit felkutatni és megvizsgálni, akik közeli kapcsolatba kerülhettek az első fertőzöttel.

Pénteken elindult a német légierő (Lutfwaffe) egyik személyszállító gépe a Vuhanból hazatérni szándékozó, több mint száz német állampolgárért. A gép a tervek szerint szombaton ér vissza velük, Frankfurtban landol majd. Az utasokat helyben megvizsgálják, majd két hétre – a koronavírus lehető leghosszabb lappangási idejére – karanténba helyezik őket egy Rajna-vidék-Pfalz tartományban lévő légitámaszponton.

Az Egyesült Királyságban két beteg van

A BBC azt írja, hogy az Egyesült Királyságban hivatalosan eddig két embernél mutatták ki a koronavírust, egy család két tagjáról van szó. Eközben az a repülő is ma érkezett haza, amelyik 83 britet, és 27 más nemzetiségű embert hozott Vuhanból. Két hétre ők is karanténba kerülnek.

Közben Svédországban is megjelent a vírus, ott eddig egy esetet regisztráltak. Egy huszonéves nő betegedett meg, aki nemrég tért vissza Vuhanból.

A BBC szerint eddig összesen 17 esetet regisztráltak Nyugat-Európában:

A betegség terjedését bemutató, interaktív térképünket itt, a koronavírussal kapcsolatos legaktuálisabb híreinket tartalmazó, folyamatosan frissülő cikkünket pedig itt találja.

A koronavírus járványról szóló magyarázóvideónkat itt tekintheti meg:

Mit kell tudni a koronavírusról?

(Borítókép: A koronavírus-járvánnyal sújtott kínai Vuhanból hazaérkező francia utasok buszát biztonsági erők kísérik a dél-franciaországi Carry-le-Rouet üdülőhelyre 2020. január 31-én. / Fotó: Daneil Cole / MTI/AP)

Rovatok