Index Vakbarát Hírportál

Gyilkossággal gyanúsítják a lesothói miniszterelnök feleségét

2020. február 4., kedd 19:14 | aznap frissítve

Gyilkossággal gyanúsítják Thomas Thabane lesothói miniszterelnök feleségét.

A vád szerint a nő megölte a kormányfő első feleségét.

Lipolelo Thabanét 2017 júniusában lőtték le Maseruban, mindössze két nappal Thabane beiktatása előtt. A gyilkosságért eredetileg ismeretlen fegyvereseket tettek felelőssé, de később a 80 éves kormányfő is gyanúba keveredett, mert a nyomozás során kiderült, hogy a bűntény helyszínén az ő telefonját használták.

Az ügy miatt az ellenzék és saját pártja is azt követelte Thabanétől, hogy vonuljon vissza. A kormányfő be is jelentette, hogy kész lemondani, de távozásának időpontját még nem határozták meg. 

A rendőrségnek most viszont szilárd bizonyítékai vannak Maesaiah Thabane érintettségére, hangsúlyozta Paseka Mokete rendőrfőnök-helyettes az MTI beszámolója szerint. 

Miután megkapta a rendőrségi idézést, bujkálni kezdett a nő. Később elfogatóparancsot adtak ki ellene, majd Lesotho és Dél-Afrika határán fogták el. Nyolc másik ember is érintett lehet az ügyben, de kihallgatták a miniszterelnököt is.

Lesotho a világ egyik legszegényebb országa, a Dél-Afrikai Köztársaság közepébe van beékelve. Thomas Thabanét 2017-ben választották miniszterelnöknek. 

Rovatok