Index Vakbarát Hírportál

Elefántvadászatra lehetett licitálni Botswanában

2020. február 7., péntek 23:28

Öt év óta először lehetett elefántok kilövésére licitálni Botswanában, miután Mokgweetsi Masisi elnök májusban feloldotta a 2014-ben elrendelt vadászati tilalmat.

Hét vadászati jog-csomagot hirdettünk meg aukcióra, mindegyik tíz elefántot tartalmazott. Csak az egyik nem talált gazdára, mert nem akadt jelentkező a 2 millió pulás minimális árra

– nyilatkozta a Reutersnek Adrian Rass, az Auctionit Botswana vezérigazgatója.

Hat csomag viszont elkelt 25, 7 millió puláért, ami azt jelenti, hogy a nyertesek 60 elefántot gyilkolhatnak meg, példányonként körülbelül 12 millióért. A liciten csak Botswanában bejegyzett cégek indulhattak, ők szervezik meg a vadászatokat, főként gazdag nyugatiak számára.

Botswanában él a világ legnagyobb elefántpopulációja, becslések szerint körülbelül 130 ezer állat. A kormány álláspontja szerint az elefántok a védelem miatt túlszaporodtak, egyre több az ember-állat konfliktus, ezért szükséges a vadászat újraindítása. 2020-ra 272 elefánt kilövését engedélyezték. (A vadászati licencek emellett milliárdos bevételt is hoznak a költségvetésnek.)

A falusi lakosság egyetért a döntéssel, mivel az elefántcsordák letapossák a vetéseket, és rendszeresen rájárnak a termésre. A környezetvédőket viszont megosztja a kérdés, a BBC-nek nyilatkozó ökológus, Ross Harvey szerint 

semmilyen tudományos bizonyíték nem támasztja alá, hogy túl sok az elefánt. Tudjuk, hogy az elefántok száma az elmúlt öt évben valójában nem növekedett Botswanában, a populáció stabil. Az állatok ökológiai szempontból kulcsszerepet töltenek be.

A vadászati tilalmat a mostani elnök elődje azért vezette be, mert aggasztóan csökkenni kezdett a nagyvadak száma.

Rovatok