Index Vakbarát Hírportál

Koronavírus: Kínában 31 ezer fertőzött és 638 halott van

2020. február 7., péntek 05:58 | aznap frissítve

Tovább emelkedett az új koronavírus fertőzötteinek és halálos áldozatainak száma Kínában, de a járvány még mindig az ország középső részén fekvő Hupej tartományt sújtja elsősorban - derül ki a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság adataiból.

A vírus okozta tüdőgyulladás-járvány tavaly decemberben ütötte fel a fejét Vuhanban, Hupej tartomány székhelyén. A fertőzések gócpontjaként kezdettől egy helyi hús- és halpiacot emlegettek, ugyanis az első fertőzöttek közül sokan a piacon kaphatták el a betegséget, de azóta megerősítésre került, hogy a legelsőként diagnosztizált fertőzött nem járt a hatóságok által január elején bezárt piacon, így a vírus eredetének kérdésére még nem sikerült egyértelműen pontot tenni.

A járvány mindmáig Vuhant sújtja leginkább, az ország szárazföldi részén azonosított fertőzöttek több mint egyharmadát regisztrálták a január 23-án vesztegzár alá helyezett városban- Itt a betegség halálozási aránya is a legmagasabb: a csütörtökig bekövetkezett 636 halálozásból ugyanis 478 történt Vuhanban, míg Hupej tartományon kívül a kínai szárazföld többi részén 18 ember halt bele a betegségbe.

Vuhanban csütörtökön elkészült a második olyan kórház, amelyet rohamtempóban építettek fel előregyártott elemekből. Az újabb létesítmény 1600 páciens befogadására alkalmas. Az első ugyanilyen, 1000 beteg számára kialakított kórház hétfőn kezdte meg működését a városban, ahol az enyhébb tünetekkel kezelt páciensek kezelésére egyes meglévő épületeket is egészségügyi központokká alakítottak.

Az ország többi részeiről immár 10 596 egészségügyi dolgozót küldtek a tartományba, de további 2250 emberre lenne szükség különösképpen a tüdőgondozás, az intenzív ellátás, valamint a fertőző betegségek kezelésének szakterületeiről. Hupej kormányzó-helyettese, Jang Jün-jen azt mondta: miközben a tartományi vezetés további segítségért folyamodik a központi kormányzathoz, azt tanácsolta a kórházaknak, hogy ideiglenesen hívják vissza a jó egészségnek örvendő, nyugalmazott orvosokat és ápolókat.

(Borítókép:  Kevin Frayer / Getty Images)

Rovatok