Index Vakbarát Hírportál

Lelőttek egy helikoptert Szíriában

2020. február 11., kedd 15:00

Szíriai ellenzéki milíciák lelőttek egy Mi-17- es helikoptert az Idlíb tartományban újra fellángoló harcokban.

- jelentette kedden a TRT Haber török állami hírtelevízió alapján az MTI. Az incidens Szerakabtól nyugatra húzódó frontvonalnál történt, ahol az ellenzéki fegyveresek próbálják visszaszerezni a kormányerők által február elején elfoglalt, mintegy 600 négyzetkilométernyi területet. Szerakab térsége azért is kulcsfontosságú, mivel itt halad át az észak-déli irányú tengelyen elhelyezkedő nagyvárosokat, Aleppót, Hamát, Homszt és Damaszkuszt összekötő M5-ös autópálya. A helikopterrel együtt lezuhantak száma egyelőre nem ismert.

Az Idlibbe elvileg a harcok eszkalációjának megállításának érdekében bevonult, azonban a gyakorlatban egyre inkább az ellenzéki erők támogatására bevetett török hadsereg közlése szerint az ellenzéki milíciák Nejrab és Afis falu között a helikopter mellett megsemmisítették a kormányerők két harckocsiját is; egy harmadik harckocsit egy légvédelmi gépágyúval együtt pedig sikerült épségben megszerezniük.

A szíriai légierő meglehetősen elavult gépállománnyal rendelkezik, és a polgárháború során lőszer- és bombakészlete is nagyrészt elfogyott, illetve ellenzéki kézre került – ezért is volt sorsdöntő 2015-ben a rezsimnek nyújtott orosz légitámogatás. A csaknem hatvan éves konstrukciónak számító, a Magyar Honvédség által is üzemeltetett Mi-8-as módosított változatát a szíriai polgárháborúban az Aszad-rezsim előszeretettel veti be a hatékony légelhárító eszközöket nélkülöző - legalábbis eddig nélkülöző - ellenzéki milíciák ellen. A helikopterek sokszor kifejezetten a civil lakosság terrorizálását szolgálják a szögekkel, csavarokkal és más repesz-hatású apró fémdarabokkal megtömött hordóbombáikkal.

A Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű erők  tavaly áprilisban indítottak offenzívát  az ország észak-nyugati részén fekvő Idlíb ellen orosz támogatással. Az utolsó ellenzéki kézen lévő terület – mely Idlíb kormányzóságon túl néhány környező régiót is magába foglal - katonai és politikai státusza is igen bonyolult. Idlíb meghatározó ellenzéki frakciója ugyanis az eleinte az Iszlám Állammal, majd anyaszervezetével, az al-Káidával is szakító dzsihadista milícia, a Hajat Tahír as-Sám (leánykori nevén: an-Núszra Front). A Tahír as-Sám mellett Idlíbbe zsúfolódott egy sor különböző ideológiai színezetű ellenzéki milícia, melyeket Törökország egy vazallus ernyőszervezetben, a Nemzeti Felszabadítási Frontban egyesített. A két frakció harcosai mellett Idlíbben nagyjából hárommillió civil él, akiknek legalább a fele belső menekült.

Az itt élők igazi kutyaszorítóba kerültek: Az Aszad-rezsim rémtettei elől menekülve nyilván nem akarnak újra Damaszkusz ellenőrzése alá kerülni, de közben az évek óta tartó, a kórházakat, vízellátást és eletromos hálózatot tudatosan elpusztító bombázások mellett a front is kezdi őket elérni. Hátrálni sincs nagyon hova, Törökország ugyanis nem enged be több szíriai menekültet, talán egyedül az elűzött kurd lakosság helyére tudnának menni. A harcok miatt mindenesetre több százezer ember vált már eddig is földönfutóvá.

Hogy az idlíbi viszonyok még bonyolultabbak legyenek, az ellenzéki területeket egy 2017-es orosz-török-iráni megállapodás értelmében összesen 12 török megfigyelőpont veszi körül, melyek a - gyakorlatban folyamatosan megszegett - fegyverszünet betartása felett őrködnek, de maguk is egyre gyakrabban válnak célpontokká, vagy kapcsolódnak be a harcokba. Legutóbb ehalálos áldozatokat incidensre válaszul Törökország nehéztüzérséget és harci repülőket is bevetve 30 szír kormánykatonát ölt meg.

A sokrétű fegyveres konfliktus annak ellenére is ijesztő tempóban zajlik, hogy idén január 12-én újabb török-orosz tűzszüneti megegyezés született, és a polgárháborúban közvetlenül érdekelt két regionális hatalom –korábban Irán közreműködésével - eddig hatékonyan meg tudta akadályozni az erőszak elharapódzását. Damaszkusz ráadásul nem egy lendülettel akarja bevenni Idlíbet, inkább a „halál ezer vágással“ módszerét alkalmazza, és – ahogy azt Kelet-Gútánál is láthattuk - éveken át tartó kvázi-ostrommal töri meg az ellenállást.

Rovatok