Index Vakbarát Hírportál

Kéthetes karanténba kell vonulnia minden Pekingbe visszatérő lakosnak

2020. február 14., péntek 21:38 | aznap frissítve

Minden pekingi lakosnak, aki visszatér az utazásáról, kötelező két hétre karanténba vonulnia – írta meg a BCC.

A pekingiek választhatnak, hogy hivatalosan elzárt karanténokba mennek, vagy otthon maradnak. Ha viszont nem teszik meg, büntetést kockáztatnak. 

A bejelentés azután jött, hogy Egyiptomban is találtak egy fertőzöttet, aki így egész Afrikában az első koronavírusos beteg. Ezen felül most lesz vége a kínai holdújév elnyújtott ünnepi időszakának, így azok, akik elutaztak az ország más részeire, most térnek majd haza lakhelyükre.

A Reuters számolt be róla, hogy hazamehet annak a Hupej tartományban élő családnak több tagja is, akiket már két hete egy pekingi kórházban kezeltek koronavírussal. Bár Pekingbe menet, utazásuk során csak egy rövid időre álltak meg Vuhanban, de ezalatt a nagymama már megfertőződött, és tőle kapta el a vírust fia, menye és egyéves unokája is. Végül mindhárman felépültek a betegségből, és köszönetet mondtak orvosaiknak és ápolóiknak. Ők, és még öt másik felgyógyult beteg elhagyhatta a kórházat. Hogy a nagymama milyen állapotban van, arról nincs semmi hír.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) munkatársai a hétvégén érkeznek meg Kínába, hogy megvizsgálják a járvány okait és terjedését. Eddig már több mint 1300 ember halt meg a betegség következtében, és csak Kínában több mint 63 ezer beteget tartanak számon. 1716-an egészségügyi dolgozók, akik munka közben kapták el a betegséget, közülük hatan haltak meg. A vírus áldozatai között van az az orvos is, aki először figyelmeztette kollégáit a veszélyre. Kínán kívül még 24 országban regisztrálták a fertőzést, összesen 505 betegről lehet most tudni. Magyarországon még nem találtak koronavírussal fertőzött beteget. 

(Borítókép: Védőmaszkos járókelők egy pekingi ellenőrző ponton ahol a kínai fővárosba visszatérőket veszik nyilvántartásba 2020. február 13-án. / Fotó: Ng Han-kuan / MTI / AP)

Rovatok