Index Vakbarát Hírportál

Újabb koronavírusról tudósító vuhani tűnt el

2020. február 14., péntek 08:36

Csen Qiushi után egy újabb helyi férfi eltűnéséről számolt be a BBC. Fang Bin Quishihez hasonlóan a valódi történéseket igyekezett bemutatni Vuhanban, a koronavírus epicentrumában. Mindketten videókat, képeket és drámai történteket osztottak meg a városból, amit a kormány a vírus szaporodása óta szinte teljesen elzárt a világtól. 

Videóikat több ezren nézték meg. Fang Bin üzletemberként dolgozik Vuhanban, és a vírus kirobbanásakor videóiban azt ígérte, hogy az aktuális helyzetekről tudósít majd, és ígérte, hogy a bemutatás során igyekszik a lehető leghitelesebb lenni. Az első felvételt január 25-én töltötte fel a YouTube-ra, ami Kínában nem hozzáférhető, csak virtuális magánhálózaton keresztül érhető el.

Az első videóit több mint 1000-en nézték meg – míg február elsején közzétett filmjét közel 200 ezren látták. Ebben nyolc holttestet tesznek be éppen egy minibuszban egy kórháznál, Vuhanban. Fang azt állította, hogy a rendőrség még azon az éjszaka kiment a lakására, és kérdőre vonták a videói miatt. A férfit magukkal is vitték, de végül kiengedték. Február kilencedikén tett közzé utoljára videót a YouTube-on, amiben azt mondta, az emberek fel vannak háborodva, és hogy a kormány keze elér az emberekig. Azóta semmit sem publikált.

A kínai hatóságok semmilyen hivatalos közleményt nem adtak ki a két férfivel kapcsolatban, nem tudni így azt sem, hogy letartóztatták-e őket vagy karanténba helyezték.  A CNN Csen Quishi eltűnése után azt írta: „újabb igazmondót hallgattattak el”.

Rovatok