Index Vakbarát Hírportál

Márciusban állhat bíróság elé az izraeli miniszterelnök

2020. február 18., kedd 16:21 | aznap frissítve

Március 17-én kezdődik Benjamin Netanjáhu korrupciós pere, két héttel az izraeli választásokat követően, írja az AP hírügynökség. Az izraeli miniszterelnököt korrupcióval, csalással, hivatalos hatalommal való visszaéléssel vádolják, ugyanis több esetben állítólag drága ajándékokat fogadott el milliárdos barátaitól, és szívességekre használta föl a hatalmát, hogy cserébe kedvező médiamegjelenéseket kapjon. Az országban harmadjára vonulnak az urnákhoz az emberek egy éven belül március 2-án, ugyanis az előző két választás nem zárult értelmezhető eredménnyel. kneszetnek tavaly év végén ismét fel kellett oszlatnia magát, és új választásokat kiírni, mert egyik párt sem tudott kormányt alakítani a szeptemberi választás eredményeképpen.

Netanjáhu pere tavasszal előzetes meghallgatásokkal kezdődik. A három külön ügy közül az elsőben nagy értékű ajándékok – szivarok, pezsgők, ékszerek – elfogadása miatt, a másikban egy kedvezőbb sajtómegjelenést felajánló, médiapiaci barter miatt, a legsúlyosabbnak tartott harmadikban pedig egy médiaérdekeltségekkel is rendelkező telekommunikációs befektetőnek több százmillió dolláros nyereséget eredményező jogszabályváltozás miatt emelt vádat Aviháj Mandelblitt főügyész a miniszterelnök ellen.

Netanjáhu bűnösségenem lehet kérdéses, mivel a rendőrség szemtanúk, hangfelvételek és dokumentumok tömkelegét halmozta fel már a nyomozás megindításának indoklására is. Ennek ellenére a miniszterelnök reakciójában a rendőrség, (az általa kinevezett) főügyész, a média és persze a baloldal „boszorkányüldözésének” és „államcsínynek” titulálta az egész eljárást.

Rovatok