Index Vakbarát Hírportál

Koronavírus: Ukrajnában barikádokkal és kődobálással akarták elriasztani a Kínából érkezőket

2020. február 21., péntek 09:11 | aznap frissítve

Egy ukrán városban tucatnyi tiltakozó támadta meg azokat a buszokat, amelyek a koronavírus sújtotta Kínából szállítottak Novi Szanzsari kórházába 45 ukránt és 27 más állampolgárságú embert, írja a BBC.

A kínai Vuhanból és környékéről az ukrajnai Harkivba evakuált emberek közül egyik sem beteg, de a szabályok szerint 14 napot karanténban kell tölteniük a kórházban. Ennyi idő alatt derülhet ki, hogy nem kapták-e el a fertőzést. 

A kórház felé tartó hat buszt tüntetők próbálták feltartóztatni. Az emberek barikádokat emeltek, amelyeket felgyújtottak, a buszokat kövekkel dobálták meg.

27 embert őrizetbe vettek, tömegzavargásban való részvétel és hivatalos személy elleni erőszak gyanújával.

Előbbi 5-8, utóbbi legfeljebb öt év szabadságvesztéssel büntethető Ukrajnában – írta az Unian.ua.

A felháborodást egy klasszikus fake news okozta, állapította meg az Ukrán Nemzetbiztonsági Szolgálat (SZBU). Egy, az Egészségügyi Minisztériumra hivatkozó hamis levél kezdett el ugyanis terjedni, amely azt állította, hogy a buszokkal érkező emberek már valójában fertőzöttek. Az egészségügyi minisztérium időközben hivatalos állásfoglalásában azt írta: az érkezők közül senki sem beteg. 

A tiltakozásra kivezényelték a rendőröket.  Olekszij Goncsaruk miniszterelnök, Zorjana Szalecka egészségügyi miniszter és Arszen Avakov belügyminiszter is  Novi Szanzsariba utazott, hogy lecsillapítsa a kedélyeket.  

Az egészségügyi minisztérium hivatalos tájékoztatása szerint valójában egyikük se beteg. Volodimir Zelenszkij, az ország elnöke "együttérzésre" szólította a kődobáló zavargókat. Csütörtökön 45 ukránt és 27 más állampolgárságú embert menekítettek ki a járvány epicentrumából, a közép-kínai Vuhan városából a kelet-ukrajnai Harkivba. Onnan hat busszal szállították a kimenekítetteket Novi Szanzsariba, ahol viszont lángoló barikádok és köveket hajigáló zavargók várták őket. A BBC jelentése szeritn a Olekszij Goncsaruk miniszterelnök, Zorjana Szalecka egészségügyi miniszter és Arszen Avakov belügyminiszter is a városba utazott csillapítani a kedélyeket. A helyi sajtóban közölt videó alapján Avakov azzal próbálta nyugtatni a zavargókat, hogy "nem fertőzöttekről, hanem egészséges emberekről van szó", amire egy tiltakozó közbevágott, hogy "egyelőre". (Via BBC)

Rovatok