Index Vakbarát Hírportál

A WHO aggódik az érintkezés nélküli koronavírus-fertőzések miatt

2020. február 22., szombat 12:43

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) aggódik az olyan koronavírusos megbetegedések miatt, amelyeknél nem mutatható ki egyértelmű kapcsolat a járvánnyal, bár Kínán kívül viszonylag kicsi az ilyen esetek száma, írta szombaton a szervezet főigazgatója a Twitteren. Az MTI által idézett videós tájékoztató szerint Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz felhívta a figyelmet arra:

Az ilyen esetek közé tartoznak, amikor a beteg nem járt Kínában, vagy nem volt kapcsolatban fertőzött személlyel.

A jelentések szerint

A legnagyobb gondunk az, hogy a COVID-19 a gyenge egészségügyi rendszerrel bíró országokra is kiterjedhet

írta a főigazgató, hozzátéve:

Készültségi és reagálási stratégiai programot is közzétettünk, amelyben 675 millió dolláros támogatást kértünk a legsérülékenyebb országoknak nyújtandó támogatásra.

Tedrosz bejelentette, hogy az ENSZ-szervezet a közeli hetekben 60 ezer újabb vírustesztet küld 19 országba.

Arról már beszámoltunk, hogy szombaton a második olasz beteg – egy nő – is meghalt koronavírus-fertőzésben. Olaszországban a fertőzések száma elérte a 28-at, 26 ember Lombardiában, ketten pedig a szomszédos Veneto tartományban bizonyultak vírushordozónak. Az MTI arról is beszámolt,

Olaszország mintegy tíz északi településén az első eset észlelése után a hatóságok bezárták a közintézményeket, az intézkedés mintegy 50 ezer embert érint.

Eközben Dél-Korea szombaton bejelentette, hogy 433-ra emelkedett a fertőzöttek száma. A járványügyi központ korábbi közleményében még 346 paciens szerepelt.

A Samsung Electronics bejelentette, hogy egy koronavírus-fertőzéses eset miatt hétfő reggelig bezárja Gumiban működő mobiltelefongyárát. Az az emelet, ahol a fertőzött alkalmazott dolgozott, kedd reggelig zárva tart.

Hupej tartomány kormányzata szerint

a koronavírus lappangási ideje 27 nap is lehet.

Ezt azután közölték szombaton, hogy egy 70 éves férfinél, aki január 24-én tért vissza a lakóhelyére Ecsouból, ahol fertőzött nővérével érintkezett, és 27 nap után jelentek meg nála a tünetek, február 20-án állapították meg a fertőzést, áll a hupeji kormányzat honlapján, amelyet szintén az MTI idéz.

Iránban szombaton 10 újabb megbetegedést jelentettek be, a fertőzöttek száma így 28, és újabb halottja is van a kórnak a korábbi négy után, közölte az egészségügy-minisztérium szóvivője.

Az új iráni fertőzöttek egyike Morteza Rahmanzedeh, Teherán 13. kerületének polgármestere

– jelentette az állami televízió.

Irán szerdán jelentette be, hogy két ember meghalt a fertőzésben a síiták szent városában, Komban. A szomszédos Irak csütörtökön "újabb rendelkezésig" megtiltotta állampolgárainak, hogy Iránba utazzanak. A Kuwait Airways légitársaság is bejelentette, hogy felfüggeszti iráni járatait.

Az ausztrál kormány szombaton bejelentette, hogy engedélyezi egyes kínai hallgatóknak, hogy belépjenek az országba. A szünidő után ugyanis kínai diákok ezrei nem tudtak visszatérni az iskolákba és egyetemekre, mert a kormány a koronavírus-járvány miatt beutazási tilalmat rendelt el a kínaiak ellen. A tilalom feloldása mintegy 760, nem a járvány gócából, Hupej tartományból érkező diákra vonatkozik. Az eseteket egyedileg bírálják el, és a diákok érkezéskor kéthetes karanténba kerülnek.

(Borítókép: Kínai férfi fertőtlenítést végez egy pláza mellett Pekingben 2020. február 21-én. Fotó: Kevin Frayer / Getty Images Hungary)

Rovatok