Index Vakbarát Hírportál

Az olasz kormányfő szerint meg kell fékezni a pánikhangulatot

2020. február 26., szerda 10:37

Giuseppe Conte olasz miniszterelnök nemzeti egységre szólította fel Olaszország politikai erőit és a lakosságot, megállítandó a koronavírus-fertőzés miatti pánikhangulatot. 

Az MTI a Corriere della Sera napilapnak adott interjút idézi, amelyben a kormányfő alaptalannak nevezte azt a pánikhangulatot, ami miatt a gócpontoktól távoli részeken is megrohamozza a lakosság az élelmiszerüzleteket. Erkölcsi kötelességnek tartja, hogy a római kormány és az ellenzéki vezetésű tartományok is együttműködjenek a helyzet kezelésében.

Conte Kiemelte, hogy Olaszország bizonyította, hogy tüzetesen ellenőrzi a fertőzés terjedését, és azonnali és „drákói” intézkedésekkel lépett fel, ugyanakkor az interjúban arról is beszél, hogy tart a fertőzés azonnali és hosszú távú gazdasági következményeitől.  

Conte  a RAI olasz közszolgálati rádió-televíziót is a hangulat tompítására kérte, míg Luigi Di Maio külügyminiszter nemzetközi kampányt tervez az olasz járványhelyzetről elterjedt álhírekkel szemben.

Az Il Messaggero napilap úgy írt, az olaszországi szállodafoglalások máris 70 százalékkal visszaestek. Milánóban júniusra halasztották a nemzetközi bútorvásárt, amely 60 ezer embernek szokott munkát adni.

Az úgynevezett „vörös zóna”, vagyis a legtöbb fertőzöttet számláló Lombardia és Veneto tartomány számít az olasz gazdaság motorjának több mint hatvan nagy és közepes vállalkozással: itt állítják elő a nemzeti össztermék 12 százalékát, az eurózóna GDP-jének 2 százalékát.

A pánik megfékezését szorgalmazta Attilio Fontana lombardiai kormányzó:

a koronavírus-fertőzés nem több egy influenzánál

– mondta.

Adatai szerint csak Lombardiában a fertőzöttek száma megközelítette a 260-at, és legutolsó betegként egy 4 éves kislányt regisztráltak a vesztegzár térségében található Castiglione d'Addában.

A vesztegzár alá helyezett venetói Vo'Euganeo polgármestere a SkyTG24 hírtelevíziónak kifejtette, hogy a 3500 lakosú településen mintegy 30 fertőzött van. „Türelemmel várjuk a karantén végét” – jelentette ki.

A közép-olaszországi Marche tartományban nincsen beteg, ennek ellenére beszüntették az oktatást, majd a kormányfő tiltakozására visszavonták a rendeletet. Hétfőig leállt viszont a tanítás a szicíliai Palermóban, ahol 3 személy bizonyult pozitívnak: az első beteg egy Lombardiából érkezett turista volt.

A polgári védelmi hatóság később közli a friss adatokat. A Kínában felbukkant vírus olaszországi halálos áldozatainak száma eddig 11, és 320 fölött van a fertőzötteké. Giuseppe Conte korábban a fertőzés terjedésének egyik kiindulópontjaként a vesztegzár lombardiai térségében található Codogno kórházát jelölte meg, ahol a miniszterelnök szerint az első koronavírus-tünetekkel jelentkező betegeket nem ellenőrizték időben.

Rovatok