Index Vakbarát Hírportál

33 török katona halt meg Szíriában

2020. február 28., péntek 08:22 | aznap frissítve

Idlíb tartományban 33 török katona veszítette az életét egy csütörtöki légicsapásban. A támadás mintegy 30 sebesültjét Törökországban ápolják, minderről a törökországi Hatay tartomány kormányzója számolt be.

A törökök szerint precíziós támadás egy kétszintes épületet talált el. Eddig ez a legnagyobb veszteség, amit a török hadsereg a térség ellenőrzéséért zajló konfliktusban az Oroszország által támogatott szír kormányerők és milíciák ellen elszenvedett.

A török kormány a szíriai kormányerőket vádolja a támadással, de idlíbi források és egy egyelőre nem beazonosított felvétel szerint az orosz légierő lehet felelős a támadásért.

Az összecsapások miatt Recep Tayyip Erdogan csütörtök este válságtanácskozást tartott, és ismét azzal fenyegetőzik, hogy országa nem tartja fel többet az Európába tartó menekülteket.

A Reuters beszámolója szerint az országot elhagyni készülők ellenőrzésének abbahagyására vonatkozó parancsot a török határőrök még az éjjel meg is kapták, de ezt hivatalos források egyelőre nem erősítették meg.

Ugyanakkor Ömer Celik, a kormányzó török Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) szóvivője pénteken a CNN Türk hírtelevízió élő adásában határ menekültek előtti megnyitásával kapcsolatban azt mondta:

Törökország már nincs abban a helyzetben, hogy fel tudja tartóztatni a menekülőket.

Törökországban közel négymillió szíriai menekült él táborokban, az ellátásukat elsősorban az EU támogatásából fedezik.

A Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű erők tavaly áprilisban indítottak offenzívát az ország észak-nyugati részén fekvő Idlíb ellen orosz támogatással. Ez az utolsó ellenzéki kézen lévő terület. Egy sor különböző ideológiai színezetű ellenzéki milícia zsúfolódott ide, melyeket Törökország egy vazallus ernyőszervezetben, a Nemzeti Felszabadítási Frontban egyesített.

Mint korábban írtuk, a Szíriában szemben álló feleket támogató Moszkva és Ankara nem tudott olyan kompromisszumot találni, amely lehetővé tette volna a közvetlen konfrontáció elkerülését. A török hadsereg alakulatai tavaly vonultak be a térségbe, és Erdogan török elnök egy ideje azzal fenyeget, hogy katonai offenzívát indít a szíriai kormányerők ellen, ha nem vonulnak ki a lázadók kezén lévő területekről. 2015 óta az ellentétes feleket támogató Törökország és Oroszország eddig képes volt az eszkaláció megállítására, most azonban a két ország kapcsolata mélyponton van.

(Reuters, BBC)

Rovatok