Index Vakbarát Hírportál

Koronavírus: egész Olaszországot lezárják

2020. március 9., hétfő 21:50 | négy éve frissítve

Giuseppe Conte miniszterelnök hétfőn bejelentette: egész Olaszországot úgy fogják lezárni, mint a járvány egyik gócpontjának tartott északolasz Lombardia tartományt.

Conte szerint a döntésre azért volt szükség, hogy megvédjék Olaszország polgárait, és szerinte most a legjobb döntés otthon maradni. A miniszterelnök az MTI szerint elmondta, hogy az utcára ki lehet menni, de kerülni kell a csoportos találkozókat. A tömegközlekedés továbbra is működik, de városát csak az hagyhatja el munkavégzés kapcsán vagy egészségügyi okból, aki erre engedélyt kap.

Conte hozzátette, hogy a határozatot hétfőn írja alá, és kedden lép érvénybe.

„Tudom, hogy nehéz megváltoztatni a mindennapi életünket, de azonnal cselekedni kell, a fertőzöttek számának jelentős növekedése miatt” – mondta a miniszterelnök.

A határozat hatvanmillió ember életét befolyásolja. Tilos lesz minden nyilvános esemény, bezárnak a mozik, konditermek, diszkók, el kell halasztani a temetéseket, esküvőket, és elmarad minden sportrendezvény.

Local.it azt írja, hogy az áruszállítás és a tömegközlekedés sem állt le és a taxik is járnak még. A hazautazás érdekében az Olaszországban tartózkodó külföldieknek engedélyezik azt, hogy reptérre és/vagy vasútállomásra menjenek. Ezen kívül azok az olaszok is hazatérhetnek, akár tömegközlekedéssel is, akik jelenleg nem a saját településükön tartózkodnak. 

Az olasz állampolgárok országon belüli közlekedése a La Republica szerint szigorúan ellenőrzött, a hazatérésen kívül csak igazolható munkai ügyi vagy egészségügyi okból hagyhatják el azt a régiót, amelyben laknak. Azokat, akik különböző régiók között utaznak, menet közben rendőrök és katonák is igazoltathatják és ellenőrizhetik, hogy milyen okból keltek útra. Akik nem tudják igazolni az utazásuk szükségességét vagy hamis indokkal utaznak, azokat pedig letartóztathatják az olasz hatóságok.

A római magyar nagykövetség  egy Facebookon megosztott közleményben arra kéri a magyarokat , hogy aki teheti, hagyja el Olaszországot, a hazatérés megszervezésében ugyanakkor nem tudnak segítséget nyújtani.

Olaszországban vasárnap és hétfőn is 100 körüli új halálos áldozatot jelentettek be, egy nap alatt a megbetegedések száma meghaladta az 1800-at. Az ország északi része eddig is karantén alatt volt, gyakorlatilag most ezt terjesztették ki az egészre. A sportélet leállását már korábban bejelentették.

Conte vasárnap reggel jelentette be, hogy április elejéig legalább 16 millió ember kerül vesztegzár alá Lombardia régiójában és 14 megyében. A cél már akkor is az volt, hogy visszaszorítsák a koronavírus terjedését, ám a statisztikák szerint ez nem sikerült.

Akkor elrendelték, hogy Észak-Olaszország bizonyos régióiban:

A szabályokat megszegők akár három hónap börtönt is kaphatnak.

Olaszországban hétfő estig összesen 9127 megbetegedést jelentettek, csak hétfőn 1797-tel nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma.

Eddig 463 halálos áldozata volt a járványnak, 724-en gyógyultak meg. Az EU országai közül Olaszországban jelentették a legtöbb koronavírusos beteget, összehasonlításképpen Franciaországban és Németországban csak 1412 és 1191 esetről tudni. Már az egész világon Olaszország a második legfertőzöttebb állam Kína után, az egymillió lakosra jutó esetszám (151,7) pedig itt a legmagasabb.

Arról, hogy az ország egészségügyi rendszere milyen reménytelen küzdelmet folytat a brutálisan terjedő járvánnyal, egy bergamói orvos drámai szavakkal, részletesen beszámolt, erről írt cikkünket itt olvashatja >>>

(Guardian)

(Borítókép: Milánói központi állomáson katonák és rendőrök ellenőrzik, miután Giuseppe Conte kihirdette a "nemzeti vészhelyzetet" a koronavírus-járvány miatt 2020. március 9-én.  Fotó: Marco Tacca/Anadolu Agency / Getty Images Hungary)

Rovatok