Index Vakbarát Hírportál

Több ezer új esetre számít a brit tisztifőorvos-helyettes

2020. március 10., kedd 10:48 | aznap frissítve

Sok ezer fertőzöttre számít az Egyesült Királyságban dr. Jennie Harries, tisztifőorvos-helyettes, aki annak a kormányzati tanácsadó csapatnak a helyettes vezetője, amely tapasztalt orvosokból áll és a brit közegészségügyi kérdésekkel foglalkozik. Szerinte a sok ezer ember nagy része közepes lefolyású betegségként esik majd túl a koronavírus-fertőzésen, úgy, hogy nem is kell majd kórházba menniük, nyilatkozta a Sky Newsnak.  

„A fertőzöttek 99 százaléka jobban lesz, és a legtöbb ember egy erősen közepes lefolyású betegségen esik majd át, nem is kerülnek majd kórházba, mert biztonsággal kezelhető lesz az állapotuk otthon” – fogalmazott a Sky News cikke szerint.

Közben a brit légitársaság, a British Airways törölte az összes olaszországi járatát.

„Az a legfontosabb feladatunk, hogy azokat az érintetteket találjuk meg és óvjuk meg, akik idősek, krónikus betegségeik vannak, a többieket pedig támogassuk az otthoni környezetben gyógyulásra” – fogalmazott.

Jenny Harries a BBC televízió keddi hírmagazinjában megerősítette: a brit hatóságok valószínűleg 10-14 nap múlva léptetik érvénybe azt az útmutatást, hogy aki megfázásos tüneteket észlel, különítse el magát környezetétől. Jenny Harries a keddi BBC-műsorban ugyanakkor azt mondta, hogy a nagy tömegeket vonzó köztéri rendezvények, például futballmérkőzések törlését a tudományos tapasztalatok nem feltétlenül támasztják alá.

Dr. Jennie Harries megismételte a már többek által hangoztatott egészségügyi információkat, hogy mindenki szakszerűen mosson kezet, köhögjön és tüsszentsen zsebkendőbe, majd azt azonnal dobja ki.

Az Egyesült Királyságban jelenleg 321 igazolt koronavírus-eset van és öten haltak bele a fertőzésbe.

Rovatok