Index Vakbarát Hírportál

Legalább kilencvenen betegedtek meg egy szöuli call centerben

2020. március 11., szerda 06:10

Eddig kilencven fertőzöttet találtak a hatóságok egy szöuli call centerhez köthetően, közölte Pak Von Szun, a dél-koreai főváros polgármestere az MTI szerint.

A kilencven eset az épület tizedik emeletén dolgozó 207 alkalmazott és azok családtagjai közül került ki

– mondta el a polgármester. Jelenleg vírustesztnek vetik alá a telefonos ügyfélszolgálati iroda további 550 dolgozóját is, akik az épület más emeletein végzik a munkájukat.

Pak szerint a call centerben azonosított fertőzöttekből 62-en szöuliak, 15-en incshoniak, míg tizenhárman a fővárost övező Kjonggi tartományban laknak.

Ez eddig a Covid-19 járvány legnagyobb fertőző góca a tízmillió lakosú Szöulban.

 A fővárostól mintegy 30 kilométerre nyugatra fekvő, 2,8 milliós Incshont és Kjonggi tartományt is egybe véve, az eset egy összesen 25 milliós térség számára jelent fenyegetést.

A polgármester elmondta, hogy a délnyugat-szöuli Sindorim negyedben lévő call center már megvizsgált 207 dolgozója közül ketten tagjai annak a Sincshondzsi keresztény szektának, amelynek követői közül került ki eddig az új koronavírus-járvány dél-koreai fertőzöttjeinek több mint 60 százaléka.

Pak hozzátette, hogy a hatóságok a tesztek során egészségesnek bizonyuló dolgozók kapcsolatait is felkutatják, hogy feltérképezhessék az esetleges további fertőzéseket.

A dél-koreai kormány által szerdán közreadott új kimutatás szerint kedden 242 új esettel 7755-re nőtt a távol-keleti országban a járvány első azonosított esete óta talált fertőzések száma. A napi új esetek ötnapi csökkenése után ez ismét egy kiugró adat.

Az új típusú koronavírus okozta tüdőgyulladás eddig 60 ember halálát követelte Dél-Koreában, az áldozatok többsége itt is más krónikus betegségben is szenvedő idős ember volt.

Rovatok