Index Vakbarát Hírportál

Brutálisan erős piát, marihuánát és fegyvereket kezdtek venni, miután elfogyott a kézfertőtlenítő

2020. március 15., vasárnap 11:45

Drog- és fegyverpiaci körképet adott közre a Los Angeles Times a koronavírus miatt a helyi, slágercuccokat árusító boltokból. Miután a kézfertőtlenítők, kéztörlők elfogytak, az emberek között elterjedt, hogy az erős szeszek is jók fertőtlenítésre. A lap megkérdezett egy boltost, aki szerint az Everclear 60 százalékos alkoholtartalmú italaira nőtt meg a kereslet. Míg korábban csak heti néhány üveget adtak el a 100 éve az alkoholtilalom idején ismertté lett brandből, addig most mind a 24 üveget megvették, ami a raktáron volt.

Amikor a riporter az üres italos polcra mutatott, amin még ott volt a 19,99 dolláros (hatezer forint) árcímke, a boltos megjegyezte, most ez a világ van, és megpróbálnak belőle egy kis pénzt csinálni.

Jól mennek az úgynevezett Hemp shopok is, amelyekben jellemzően marihuána-fogyasztással kapcsolatos dolgokat árulnak. Az egyik boltos elmondta, az emberek a számukra nélkülözhetetlen dolgokból feltankoltak arra az időszakra, arra számítva, hogy majd otthon kell maradniuk. A felhalmozás másik okát abban jelölte meg, hogy az embereknek elegük van a feszültségből és a koronavírussal kapcsolatos hírekből, csak lazítani akarnak, filmet nézni és füvet szívni.

És mivel Amerikában vagyunk, felpörgött a fegyvervásárlási kedv is, az egyik fegyverboltban órákon keresztül kellett várni a kiszolgálásra, a fegyverbolt előtt kialakult sorhoz még egy büfékocsi is odatelepült. Az egyik vásárló a lapnak azt mondta, még sosem vett fegyvert, de most akar egy Glockot (kézifegyvert), hogy meg tudja védeni a családját, ha félelmetesre fordul a helyzet. 

Rovatok