Index Vakbarát Hírportál

Pintér Sándort koronavírusra tesztelik, miután lekezelt a megbetegedett marokkói miniszterrel

2020. március 15., vasárnap 07:41 | aznap frissítve

Abdelkader Amara a héten Magyarországon járt, szombaton pedig azt közölte a marokkói média, hogy a politikus koronavírustesztje pozitív lett. 

A közlekedési minisztérium tájékoztatása szerint a miniszter éppen hazatért európai tárgyalásairól, és nem érezte jól magát, fejfájásra és váratlan levertségre panaszkodott. Ezután végeztek rajta tesztet.

A miniszter március 12-én kormányülésen vett részt, írják a helyi lapok, most viszont 14 napos otthoni karanténba megy. Amara a hét elején Magyarországon tett látogatást európai útjának utolsó állomásaként, ahol Mosóczi Lászlóval, az ITM közlekedéspolitikáért felelős államtitkárával tárgyalt, és kezet fogott Pintér Sándor belügyminiszterrel is. 

A miniszter látogatásáról készült Facebook-beszámolók szerint (a kép is az ő oldaláról származik) a miniszter volt a Balatonnál, a Dunánál gátat tekintett meg, és számos céggel került kapcsolatba.

A Belügyminisztérium közleménye szerint Pintér Sándor belügyminiszter esetében is elkezdődtek a járványügyi vizsgálatok, ahogy bárki másnál.

A miniszternek tünetei nincsenek, ennek ellenére az egészségügyi előírásoknak megfelelően az ő esetében is elvégezték a szükséges vizsgálatokat, melyeknek eredményéről a nyilvánosságot is tájékoztatni fogjuk.

De a szentendrei önkormányzat is jelezte Facebookon, hogy a településen járt a marokkói politikus, aki többekkel is találkozott. Már ma, március 15-én meg is kezdik a Városháza teljes fertőtlenítését, és a városvezetés többek között úgy döntött, hogy a mai koszorúzáson nem vesz részt sem az alpolgármester, sem a polgármester, sem a kabinet és a hivatal azon tagjai, akik a marokkói delegáció fogadásán részt vettek, és egy listát is összeállítanak arról, ki volt még ott a fogadáson. 

Via

Rovatok