Index Vakbarát Hírportál

Szerbiában az utcákra vezénylik a hadsereget, katonák védik a kórházakat

2020. március 15., vasárnap 20:42 | aznap frissítve

Azonnali hatállyal szükségállapotot hirdettek Szerbiában vasárnap a koronavírus-járvány visszaszorítása érdekében, az erről szóló döntést a köztársasági elnök, a kormányfő és a házelnök közösen hozta meg, írja az MTI. 

Szerbia mától háborúban áll egy láthatatlan ellenséggel, és ezt a háborút meg kell nyerni – jelentette ki a szükségállapot kihirdetésekor Aleksandar Vucic elnök.

A harcot az idősekért, a szüleinkért és Szerbia jövőjéért vívjuk. A szüleink hoztak létre mindent ebben az országban, most minden segítséget meg kell adnunk nekik

– hangzott el Vucic drámai hangvételű beszédében. Utalt arra is, hogy Olaszországban és Spanyolországban is jelentősen nőtt a halálos áldozatok száma. 

Hétfőtől a tanév végéig bezárnak a bölcsődék, óvodák, iskolák és egyetemek, nem lehet sem edzéseket, sem sportrendezvényeket tartani, és az edzőtermek is bezárnak.

VUCIC BEJELENTETTE, HOGY A hadsereget az utcára vezérlik, katonák fogják védeni azokat a kórházakat, ahol fertőzötteket kezelnek, míg a rendőrök a legszigorúbban ellenőrzik majd, hogy a házi karantén alá helyezettek betartják-e az előírásokat,

és a karantén szabályait megszegők súlyos büntetést kapnak. Elmondta, a szerb állampolgároknak nem tilthatják meg, hogy hazatérjenek, a külföldi állampolgárok pedig attól függően, honnan érkeznek, vagy nem léphetnek be az országba, vagy azonnal 14 napos karanténba kerülnek.

„A helyzet percről percre változik, a külföldieket ezért arra kérem, most ne jöjjenek Szerbiába, és a szerbeket is arra kérem, ha tehetik, ne jöjjenek, mert 14 napos karantén vár rájuk” – mondta. Ana Brnabic kormányfő a szerbiai közszolgálati televízióban közölte: Szerbiát lezárták, az országba csak a külföldről hazatérő szerbiai állampolgárok, a diplomaták és a tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldiek léphetnek be.  A kormány vasárnap délutáni határozata értelmében nem emelhetik meg az alapvető élelmiszerek, a védőfelszerelések és a higiéniai termékek árát Szerbiában.

A kormány vasárnap késő este dönt azokról a lépésekről, amelyek a szükségállapot alatt lesznek érvényben, ám a korábbi bejelentések szerint várhatóan bezárnak vagy csak korlátozottan lesznek nyitva a kávézók, az éttermek, a szórakozóhelyek, a bevásárlóközpontok, és várhatóan csak az élelmiszerüzletek, valamint a gyógyszertárak maradnak nyitva. Az oktatási intézmények is bezárnak a blic.rs szerint, és várhatóan már ki sem nyitnak a tanévben. 

Szerbia már csütörtökön lezárta a magyar határátkelőhelyek felét. Az országban eddig 48 fertőzöttet vettek nyilvántartásba a koronavírus-járvány kirobbanása óta. 

Rovatok