Index Vakbarát Hírportál

A britek 80 százaléka fertőződhet meg egy hatósági dokumentum szerint

2020. március 16., hétfő 06:04

7,9 millió kórházi kezelésre szoruló fertőzöttel számol 2021-re a brit egészségügyi hatóság (Public Health England - PHE) egy kiszivárgott dokumentum szerint - írta a Guardian. Ez a lakosság 15 százalékát jelenti.

Az előrejelzés azzal is számol, hogy a britek 80 százaléka fertőződik meg a koronavírussal.

Ez félmillió halálos áldozatot jelentene a 60 milliós országban

- ez 1 százalékos halálozási ráta mellett érvényes, de még 0,6 százalék esetén is 380 ezren halhatnak bele a fertőzésbe.

A dokumentum szerint a járvány csak jövő év tavaszán csengene le. Ez az első irat, amelyben az egészségügyi szakemberek ilyen hosszú ideig tartó járvánnyal kalkulálnak. 

A számítások alapján fertőzés számának gyors emelkedése a következő 10-14 hétben várható - tehát a tavaszi, koranyári meleg nem állítja meg látványosan a vírust, legfeljebb júliustól. Az országok egészségügyi hatóságainak intézkedései, a karanténok, épp azt a célt szolgálják, hogy ezt a gyors emelkedést lassítsák, annak érdekében, hogy a fertőzések időben eltolódjanak, elkerülendő, hogy betegek százezrei vagy akár milliói egyszerre szoruljanak kórházi kezelésre, hiszen az az egészségügyi rendszer összeomlását jelentené - ahogyan erre Észak-Olaszországban már van példa

A University of East Anglia orvosprofesszora szerint aggasztó lehet hallani, hogy egy évig húzódhat el a koronavírus-járvány, ám ez nagyon is valószínű. Paul Hunter arra számít, hogy a melegebb időben enyhülhet a helyzet novembertől azonban újra erőre kaphat a fertőzés. 

Komoly gondot jelenthet, hogy az egészségügyi dolgozók jelentős részének megfertőződése is igen valószínű - azaz, egyre több beteg ellátását egyre kevesebb ember tudja végezni.

Rovatok