Index Vakbarát Hírportál

A 49 ezres Feröeren is bedurvulhat a járvány

2020. március 17., kedd 11:45

A 49 ezres lakosú Feröer szigeteken egy nap alatt huszonhét új fertőzést regisztráltak, ami azért is komoly növekedés, mert eddig összesen tizennyolc koronavírusos esetről tudtak. A járvány terjedése a lakosságszámhoz mérten kiemelkedő. 

Az első megbetegedést két hete regisztrálták a szigetországban, ahol kedd reggeli adatok szerint eddig 703 tesztet végeztek el, olvasható a Statens Serum Institut jelentésében. 

A helyi kormány már a múlt héten és a hétvégén szigorú intézkedéseket hozott: a külföldről hazatérőkre két hét karantén vár, és a légi közlekedést is igyekeztek visszafogni, kizárólag Dániából fogadnak gépeket. Bárður á Steig Nielsen miniszterelnök azt is bejelentette, hogy hétfőtől zárva lesz az összes iskola, ösztönzik az otthoni munkát, és nem lehet 100 fősnél nagyobb rendezvényeket tartani. 

Több kisebb európai országban is megjelent már a koronavírus: a 74 ezres Andorrában eddig 14 esetről tudnak, a 38 ezres Liechtensteinben is van már 7 eset a Worldometers adatai szerint. Luxemburgban is megugrott a koronavírusos esetek száma: 140 fertőzött van már úgy, hogy keddre, egyetlen nap alatt 59 újat diagnosztizáltak. Az országban egy áldozata van a járványnak. 

Olvasónk, aki Luxemburgban él, azt írta, hogy ott is igyekeznek mindenkit átállítani az otthoni munkára, határlezárás viszont nincs, csak ellenőrzés. "Mivel Franciaország és Németország határellenőrzést rendelt el, egy certifikátot kapnak a külföldről bejárók, amit a határon be kell mutatni, ahhoz, hogy beléphessenek Luxemburgba. Ez egy munkáltatói igazolás, ami igazolja, hogy ténylegesen a munkavégzés miatt lépsz be az országba" - írta. 

(Borítókép: A Feröer-szigetek fővárosa, Tórshavn. Fotó: Shutterstock)

Durva influenza vagy veszélyes világjárvány?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik, és vannak, akik az Indexet olvassák! Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!

Rovatok