Index Vakbarát Hírportál

Karanténba vonult a lengyel kormány egy része

2020. március 17., kedd 10:08

Karanténba vonult a lengyel kormány egy része, miután Michal Wos környezetvédelmi miniszter pozitívnak bizonyult az új koronavírusra, írja az MTI.

A lengyel kormányszóvivő korábbi közleménye szerint a miniszterek egy része a múlt keddi kormányülésen találkozott megfertőződött kollégájukkal. Azon az ülésen nem vett részt a koronavírus-járvány kezelésének irányításában döntő szerepet betöltő Mateusz Morawiecki kormányfő és Lukasz Szumowski egészségügyi miniszter.

A karanténba helyezett miniszterek az adott egészségügyi intézkedések mellett továbbá is teljesítik feladataikat, első vírustesztjeik eredményeit várhatóan még kedden közzéteszik.

Az új típusú koronavírus okozta megbetegedés lengyelországi felbukkanása óta kedd reggelig 205 személynél mutatták ki a Covid-19 fertőzést, és öt idős ember halt bele a betegségbe.

Korábban a román kormány egésze került karanténba, miután a Nemzeti Liberális Párt egyik szenátorának pozitív lett a tesztje. De egyre több kormányt érint a koronavírus-fertőzés, erről ebben a cikkünkben írtunk részletesen:

Frissítés: Negatív lett a vírustesztje azoknak a lengyel kormánytagoknak, akik a múlt heti kormányülésen találkoztak a SARS-CoV-2 vírussal fertőzött környezetvédelmi miniszterrel, Michal Wossal – közölte kedden Lukasz Szumowski egészségügyi miniszter nyomán az MTI.

Rovatok