Index Vakbarát Hírportál

A WHO szerint Afrikának ideje felébrednie

2020. március 19., csütörtök 13:41

Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO arra szólítja fel Afrikát, hogy ébredjen fel, és kezdjen el időben lépéseket tenni a koronavírus ellen, írja a BBC.

A WHO etiópiai vezetője szerint Afrikának fel kell készülnie a legrosszabbra, és tanulnia kell a világ többi részétől, ahol már jelentősen jelen van a vírus.

Afrikában egyelőre hivatalosan 640 pozitív esetet regisztráltak, 16-an pedig belehaltak a vírusba, de a szervezet vezetője szerint "a kontinensemnek fel kell ébrednie", mert ha a vírus nagyon beindulna, könnyen széteshet az amúgy sem biztos lábakon álló egészségügy. A nyomornegyedekben ráadásul könnyen terjedhet is majd.

A WHO ugyanazt a megoldást javasolja, mint amit már több ország is bevezetett: tiltsák be a csoportos gyűléseket, a tömeges találkozásokat.

Néhány afrikai ország vagy város azért már tett különféle kisebb lépéseket: Lagosban nem gyülekezhet ötvennél több ember egyszerre, Algéria lezárta a határait, Ruanda harminc napig nem enged be és ki repülőjáratokat, Kenyában felfüggesztették a vallási ceremóniákat.

A Dél-afrikai Köztársaságban már veszélyhelyzetet hirdetett az elnök, bezártak az iskolák, az utazásokat felfüggesztették, a tömeges gyűléseket nem engedélyezik, a bárokba pedig nem engednek ötven főnél többet be egyszerre.

Aki ezeket a rendelkezéseket megszegi, az pénzbüntetésre számíthat.

Rovatok