Index Vakbarát Hírportál

A szomszédos országok közül Ausztriában és Szlovéniában van a legtöbb fertőzött

2020. március 20., péntek 09:14

Megnéztük, hogy a Magyarországgal szomszédos államokban hány igazolt fertőzöttet tartanak nyilván. A számok persze csalókák, hiszen a valóságban nem annyi beteg van, mint amennyiről a hatóságok tudnak, ráadásul a hivatalos adatok is folyamatosan változnak.

Szlovákia: 123 igazolt fertőzött

Szlovákiában a kormány pénteken mond le, a Szlovák Nemzeti Tanács alakuló ülést tart. A járvány miatt az eskütétel előtt a képviselőknek fertőtleníteni kell majd a kezüket és szájmaszkot kell húzniuk az arcukra. A parlament épületébe egyébként csak az alkalmazottak és a képviselők mehetnek be, a sajtó munkatársait nem engedik be – írja a Parameter.

A szlovák és a magyar hatóságok újra megnyitották a komáromi határátkelőt a két ország állampolgárai számára, így nem kell mintegy száz kilométert kerülniük a térségben élőknek – ezt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közölte péntek reggel. Fontos tudni azonban, hogy ez csak a kishatárforgalomra érvényes, tehát a teherforgalomra nem.

A koronavírus-járvány miatt egyébként az országban zárt ajtók mögött kezdődött meg pénteken az új összetételű szlovák törvényhozás alakuló ülése, a képviselők védőmaszkokban és gumikesztyűkben jelentek meg, írja az MTI. Eskütételük után az új képviselők az egyes parlamenti tisztségekre jelölt személyekről szavaztak. Még a nap folyamán beadja kormánya lemondását Peter Pellegrini távozó miniszterelnök Zuzana Caputová államfőnek, aki szombaton nevezi majd ki az Igor Matovic vezette új kabinet tagjait.

Románia: 277 igazolt fertőzött

Tíz nap múlva lehet majd megtudni, hogy Romániában várhatóan mikor tetőzik a járvány – ezt a román egészségügyi miniszter mondta. A betegek 80 százaléka külföldről hozta be a vírust. Ha az országban négyezer fölé emelkedik a fertőzöttek száma, akkor az enyhébb tüneteket mutató betegeket otthon és nem kórházban kezelik majd. Eddig 25 ember gyógyult meg, tehát jelenleg 252 ember beteg. Halálos áldozata még nincs a járványnak.

Szerbia: 118 fertőzött

A szerbiai egészségügyi minisztérium péntek reggel közölt információi szerint 118-ra nőtt a koronavírussal megfertőzött személyek száma az országban – ez több, mint amit a John Hopkins Egyetem élő statisztikája mutat. A csütörtök este közzétett adatokhoz viszonyítva 15 új fertőzött van az országban, csütörtökről péntekre virradóan összesen 39 emberen végezték el a koronavírustesztet, ebből 15 embernél mutatták ki a fertőzést. Szerbiában is fizetési haladékot kaptak a hitelesek, három hónapra. Szabadkán szigorúan ellenőrzik a kijárási tilalmat, egy helyi magyar lap riportját erről itt olvashatják el. 

Pénteken 8 órától Szerbia – állampolgárságtól és az átkelőhely típusától függetlenül – valamennyi határátkelőhelyét lezárta a belépő személyforgalom előtt a koronovírus-járvány miatt.  A teherforgalomban további korlátozást nem vezettek be. A teherforgalom átléptetése a röszkei autópálya-, a tompai közúti, a kelebiai vasúti és a szegedi folyami határátkelőhelyeken továbbra is folyamatos marad.

Ausztria: 2013 fertőzött

A szomszédos országok közül Ausztriában van a legtöbb igazolt eset, ráadásul ott eddig már hat ember bele is halt a vírusfertőzésbe. Igaz, nagyon sok tesztet is végeznek: eddig jóval több mint 13 ezret.

Eredményesek a koronavírus terjedésének megfékezésére irányuló óvintézkedések Ausztriában, de továbbra is ki kell tartani - közölte Sebastian Kurz kancellár péntek délelőtt, az eddigi intézkedések hatékonyságáról, illetve a további szükséges lépésekről tartott tájékoztatón. "Aki betartja az óvintézkedéseket, életet menthet" - szögezte le Kurz. Azt mondta, hogy a jelenleg érvényben lévő rendelkezések időtartamát április 13-ig, húsvét hétfőig meghosszabbítják.

A kancellár beszámolt arról, hogy az iskolákat a tanulók kevesebb mint öt százaléka látogatja, és a tömegközlekedési eszközöket is a korábbinál jóval kevesebben használják. Rudi Anschober egészségügyi miniszter pénteken bejelentette, hogy a korábbihoz képest csökkent a koronavírus-fertőzés terjedésének mértéke; két hete még naponta negyven százalékkal nőtt a betegek száma, jelenleg pedig naponta húsz százalékkal több beteget diagnosztizálnak. Ez csak az első lépés, a betegek számának további csökkentésére van szükség; a számok mégis azt mutatják, hogy jó irányba haladunk - mondta. 

Ukrajna: 26 fertőzött

Ukrajnában 26 igazolt eset van, ebből hárman már meghaltak. A Kárpátalja.info ugyanakkor arról ír, hogy A és B típusú influenzával, valamint akut légúti fertőzésekkel kezelnek 45 beteget a Beregszászi Járási Központi Kórházban.

Szlovénia: 319 fertőzött

Az országban felfüggesztették a tömegközlekedést. A Szlovéniában ragadt külföldieknek azt tanácsolják, hogy keressék fel az országuk diplomáciai képviseletét. A 319 igazolt esetből eddig senki nem gyógyult meg, de egy ember már meghalt.

Horvátország: 110 fertőzött

Az országban legutóbb jelezték, hogy egy 70 éves férfi meghalt a fertőzésben, de öten meggyógyultak már. 

Durva influenza vagy veszélyes világjárvány?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik, és vannak, akik az Indexet olvassák! Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!

Rovatok