Index Vakbarát Hírportál

Világerejű imádsággal válaszolna a világjárványra Ferenc pápa

2020. március 22., vasárnap 14:28

Minden keresztényt a Miatyánk-imádság közös elmondására szólított fel vasárnap déli beszédében Ferenc pápa, aki szerint világerejű imádsággal kell válaszolni a világjárványra – írja az MTI.

A vírus keltette világjárványra világerejű imádsággal akarunk válaszolni, irgalommal, gyengédséggel. Maradjunk egymás mellett. Éreztessük közelségünket a leginkább egyedül álló és legtöbbet szenvedő emberekkel.

– mondta a katolikus egyházfő, aki felekezettől függetlenül arra buzdította a keresztény egyházak és közösségek vezetőihez, valamint az összes hívőt, hogy emeljék szavukat együtt az égbe.

Ferenc pápa azt kezdeményezte, a keresztények közösen könyörögjenek az Úrhoz egyszerre és egy időpontban mondva el a Miatyánk-imádságot:

március 25-én déli 12 órakor.

Ferenc pápa hozzátette, hogy március 27-én este hat órakor ő a Szent Péter-bazilika bejárata előtt, a bazilikához vezető lépcsősor tetején mond imát. Hangsúlyozta, a lezárt Szent Péter tér teljesen üres lesz, de imájához lélekben mindenki csatlakozhat a kommunikációs eszközökön keresztül. A jövő pénteki imádság végén a pápa a Róma városának és az egész világnak szóló Urbi et Orbi áldását adja, ami elég formabontó lesz, ezt ugyanis az egyházfő a hagyomány szerint általában csak karácsony és húsvét vasárnap szokta megtartani.

A pápa elismeréssel szólt a fáradhatatlanul dolgozó orvosokról, ápolókról, egészségügyi dolgozókról, önkéntesekről, és kiemelte, hogy mindenkinek követnie kell a kormányok szigorú, de a javunkat szolgáló óvintézkedéseit. Ferenc pápa emellett együttérzéséről biztosította a földrengés sújtotta Horvátországot is.

Rovatok