A COVID-19 már a világ 192 országában (és különleges közigazgatási területeken) van jelen, és már 340 ezernél is többen kapták el a Worldometers aktuális adatbázisa szerint. A vírusban idáig 14 762-en haltak meg, viszont 99 ezernél többen már meggyógyultak belőle. Az adatok alapján megpróbáljuk összeszedni a válaszokat az alábbi kérdésekre:
(Fontos! Több országból még nem érkeztek friss adatok az előzőekhez képest, ezért bizonyos adatok nem elérhetők pl. Olaszország, Spanyolország vagy az Egyesült Királyság esetében)
Mindössze 49 ezren lakják a Feröer szigeteket, azonban a csekély létszám ellenére már 118 fertőzöttről tudnak. Nem véletlenül magas az egymillió lakosra vetített fertőzöttek aránya: San Marino után a Feröer szigetek a második helyen áll. Olaszországban majdnem 20 ezerrel több főről tanúskodik az aktív esetszám, mint március 19-én, és mindössze 10-12 ezerrel marad el mögötte az Egyesült Államok, ahol robbanásszerűen emelkedik a koronavírussal diagnosztizáltak száma.
(Borítókép: Gyógyultan elbocsátott páciensek és egészségügyi dolgozók búcsúzkodnak az eddig szükségkórházként működő vuhani Hongsan sportcsarnokból távozóban 2020. március 10-én. Fotó: MTI/EPA/Costfoto/YFC)