Index Vakbarát Hírportál

Már öt orvos is meghalt Franciaországban a koronavírus miatt

2020. március 24., kedd 11:35

Németország

Továbbra is emelkedik Németországban a Covid-19-cel fertőzött betegek száma, de a kórházi kapacitások még képesek ellátni a súlyos eseteket is, ezért több tartomány is besegít a közeli országok betegeinek kezelésébe. Szászország a római vezetés felkérésére olasz betegeket fogadott, ők kedd hajnalban érkeztek meg. A Franciaországgal határos Baden-Württemberg, Rajna-vidék-Pfalz és Saar-vidék tartomány kormánya pedig a franciáknak ajánlották fel, hogy átvesznek súlyos állapotban lévő pácienseket.

Az országban kedd délelőtt 29 056 volt a regisztrált fertőzöttek száma a Johns Hopkins Egyetem kimutatása szerint. Ez 4183 esettel – 16,8 százalékkal – több az egy nappal korábbi 24 873-nál. A növekedés mértéke ugyan meghaladja a hét végén mért 11-12 százalék körüli szintet, de elmarad a megelőző időszak egyre gyorsuló ütemű, 30 százalék körüli növekedésétől. Ez azt mutathatja, hogy lassul a járvány. A Covid-19 halálos áldozatainak száma Németországban a hétfői 92 után 123-ra emelkedett.

A járvány lassítását szolgálják a március 16. óta bevezetett és folyamatosan szigorított korlátozások, amelyek célja a cseppfertőzéssel terjedő vírus feltartóztatása az emberek közötti közvetlen fizikai kapcsolatok csökkentésével. A legutóbbi, hétfőn elrendelt szigorítás szerint csak nyomós okból lehet elmenni otthonról, és mindenki legfeljebb egy további emberrel tartózkodhat együtt közterületen, vagy azokkal a személyekkel, akikkel együtt él. A többiektől legalább másfél, lehetőleg két méter távolságot kell tartani. A szabály egyelőre két hétig érvényes. Betartását ellenőrzi a rendőrség és a közterület-felügyelet, írja az MTI. A német lakosság 95 százaléka helyesli az előírást, és csupán 3 százaléka utasítja el.

A Spiegel szerint Németország is igyekszik készleten tartani a maszkokat, rendeltek is ehhez bőven FFP2-et, azonban hatmillió darab nyomtalanul eltűnt a kenyai reptéren. A maszkoknak március 20-án kellett volna megérkezniük, ám sosem értek oda. A lap úgy tudja, a maszk gyártójától várják a magyarázatot arra, hová lettek a maszkok. Pénzügyi kárt nem szenvedett miatta a német gazdaság, a maszkokért ugyanis csak az átvételkor fizettek volna, írják.

Franciaország

Az országban tovább szigorítják a korlátozó intézkedéseket, jelentette be hétfőn Édouard Philippe, Franciaország miniszterelnöke. Hétfőre 19 856-ra emelkedett az igazolt fertőzöttek száma az országban. A tegnapi sajtótájékoztatón az ország egészségügyi minisztere, Olivier Véran elmondta, hogy az érintettek közül 2082 fő súlyos állapotban van, ők lélegeztetőgépre szorulnak. A fertőzésben eddig 860-an haltak meg, közülük öt egészségügyi dolgozó, legutóbb egy általános orvos és egy nőgyógyász halt meg koronavírus-fertőzésben, erősítette meg Véran.

A korlátozó intézkedések eredetileg 15 napig tartottak volna az országban, de ezt várhatóan meghosszabbítják néhány további hétre. Keddtől a franciák továbbra is sportolhatnak, de kizárólag egyedül vagy a gyerekeik társaságában, és legfeljebb egy órán keresztül, és nem mehetnek egy kilométernél távolabb az otthonuktól, jelentette be a miniszterelnök. Bezárják a szabadtéri piacokat is, írja a France24

Franciaországban kedden 240 új halálos áldozatról számoltak be, ezzel 1100-ra emelkedett a járványban elhunytak száma. 2448 új megbetegedést is regisztráltak, emiatt a karantén meghosszabbítását is fontolgatják.

Hollandia

A holland kormány június elsejéig meghosszabbította a közösségi összejövetelek, rendezvények tilalmát, és jelentős – 400-tól 4000 euróig terjedő (140 ezer-től 1 400 000 forintig terjedő) – pénzbüntetést helyezett kilátásba a tilalmat megszegők számára - jelentette kedden a helyi sajtó.

Nem rendelünk el vesztegzárat, ez csak egyfajta intelligens kijárási tilalom. Tudjuk a szabályokat, a hollandok elég értelmesek, nem kell elmagyarázni nekik, mi az, hogy másfél méter

– hangsúlyozta Mark Rutte holland miniszterelnök a személyek közötti távolságtartás mértékére utalva.

Az intézkedések szigorítására azért volt szükség, mert az elmúlt napok kellemes időjárása miatt Hollandia népszerű kirándulóhelyei és parkjai megteltek emberekkel annak ellenére, hogy a hatóságok elrendelték, hogy az emberek tartsanak legalább másfél méter távolságot egymástól szabadtéri helyszíneken is, és tartózkodjanak a nem feltétlenül szükséges utazásoktól. Sajtóforrások szerint a holland miniszterelnök is megdöbbent azon, hogy ennyien nem tartják be az előírásokat.

Hollandiában a múlt hétvégén jelentősen, közel kétezerrel emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma. Keddi adatok szerint 4749 beteget tartanak nyilván, ami hétfői adatokhoz képest több mint 500 új fertőzöttet jelent. A hétvégén több mint százan meghaltak a járvány okozta megbetegedésben, ezzel 213-ra emelkedett az elhunytak száma. Idáig mindössze ketten gyógyultak fel.

Belgium

Az országban a legutolsó adatok szerint 88-an haltak bele a betegségbe, amely eddig 3743 embert fertőzött meg, és egyelőre gyorsul a járvány terjedése. A fertőzöttek száma az elmúlt 10 napban meredeken emelkedett, és több mint a tízszeresére nőtt. A belga hatóságok 401 gyógyultat tartanak számon.

Norvégia

A norvégok április 13-áig meghosszabbították az eddig bevezetett korlátozásokat. Tehát továbbra is zárva maradnak az oktatási intézmények, és tilos külföldieknek belépni az országba. A kormány arra kéri az embereket, hogy ha nem egy háztartásban élnek, tartsák be a kétméteres távolságot, új szabályozási elem, hogy ötnél több ember nem gyülekezhet még kültéren sem.

Luxemburg

Legfrissebb adatok szerint a mintegy félmillió lakosú Luxemburgban hétfőről keddre majdnem száz új fertőzöttet regisztráltak, 875 betegről tudnak. A hétvége óta megkettőződött, nyolcra emelkedett a halálos áldozatok száma, és hatan felgyógyultak a koronavírus okozta betegségből.

(Borítókép: A koronavírussal fertőzött betegek egyikét szállítják el ápolók a kelet-franciaországi Mulhouse város kórházából 2020. március 23-án. Fotó: MTI/AP)

Rovatok