Index Vakbarát Hírportál

Versenyfutás a lélegeztetőgépekért

2020. március 26., csütörtök 17:17

Az Egyesült Államokban péntekre meghaladja a hetvenezret a koronavírusos esetek száma, a járvány áldozatainak száma pedig már ezer fölött van az országban. New Yorkban a legsúlyosabb a helyzet, de most egyre többen tartanak attól, hogy Louisiana államban, a négyszázezres New Orleansban is kemény hetek jönnek.

De hogyan lett potenciális gócpont a déli város? A legnépszerűbb elmélet szerint egy tömegrendezvény lehetett a járvány melegágya. A városban február végén ért véget a híres karnevál, a Mardi Gras, ami több mint egymillió látogatót vonzott, a szakértők szerint emiatt robbanhatott be a járvány. „Én diagnosztizáltam a második esetet a városban, egy kritikus állapotba került nőt. Nála két héttel a Mardi Gras után jelentkeztek a koronavírus tünetei” – mesélte az NBC-nek Dr. Joshua Denson, aki a helyi Tulane Medical Centerben dolgozik.

Ő is úgy gondolja, hogy a rengeteg turistát vonzó fesztivál ideje alatt érkezhetett meg a városba a koronavírus, ami aztán szépen lassan terjedni kezdett. Az egyik első figyelemfelkeltő jel volt az is, hogy a fertőzöttek között volt a népszerű helyi amerikaifutball-csapat, a New Orleans Saints Super Bowl-győztes edzője, Sean Payton is. Neki a hónap közepén lett pozitív a koronavírustesztje, de csütörtökön már gyógyultnak nyilvánították az orvosok. 

Louisiana államban a csütörtök reggeli adatok szerint 1795 esetet regisztráltak és 65 halálesetről tudnak, de az utóbbi napokban meredek emelkedésnek indult a fertőzöttek száma, és már hétfőn arról írt a helyi sajtó, hogy a lakosságszámra levetítve New Orleansban súlyos a helyzet. Ráadásul félő, hogy csak előrébb lépnek majd a listán. A CNN is felfigyelt arra, hogy az államban néhány nap alatt ugrott fel százról ezerre a koronavírusos esetek száma, ezzel kapcsolatban szólaltatták meg Dr. Anthony Faucit, a Nemzeti Allergiaügyi és Járványügyi Intézet igazgatóját, és Amerika legfontosabb járványügyi szakértőjét. Fauci elmondta, hogy megfelelő korlátozó intézkedéseket hoztak meg az állam és a város vezetői, de lehet, hogy egy kicsit elkéstek.

Nem akarok hibáztatni senkit, egyszerűen csak arról van szó, hogy így zajlik egy járvány kirobbanása. Elsőre csak megjelenik, és mindenki azt hiszi, hogy minden rendben lesz, aztán meredeken elkezdenek emelkedni a számok. Ez történik most New Orleansban

– mondta Fauci.

Az állam kormányzója, John Bel Edwards egyébként már kedden kérvényezte, hogy nyilvánítsák katasztrófa sújtotta területté Louisianát, mivel így a szövetségi kormány is további támogatást bocsáthatna rendelkezésükre a helyzet kezeléséhez. Donald Trump elnök első körben New York, Kalifornia és Washington államokra hagyta jóvá a rendelkezést, de szerdán hasonlóan döntött Louisiana, Texas, Florida és Iowa államok kérésére is.

Edwards kormányzó szintén szerdán szólalt fel a járványüggyel kapcsolatban, és elmondta, hogy New Orleans nagyon rövid időn belül kifogyhat a lélegeztetőgépekből. „Ha minden így megy tovább New Orleansban és környékén, akkor április másodikán vagy harmadikán már nem biztos, hogy minden rászorulónak tudunk majd biztosítani lélegeztetőt. Aztán a rákövetkező napokban csak fokozódhat a helyzet, ha nem tudjuk megállítani addig a járványt. Szerdán sikerült százat szereznünk, de még legalább ezerre lenne szükségünk"

– utalt a helyzet komolyságára Edwards a sajtótájékoztatóján. Egy másik nehézséget is érintett a lélegeztetőgépekkel kapcsolatban:

A kormányzó szerint nemcsak a kórházak, hanem az államok is versenyt futnak egymással a lélegeztetőgépekért. 

„Nagyon szeretnénk segítséget kapni, mert ellenkező esetben marad a könyörgés, a kölcsönökért esedezés, vagy egyszerűen le kell nyúlni ezeket az eszközöket. És ismét el kell mondanom, az államoknak egymással kell versenyezniük, a saját egészségügyi ellátórendszerükkel, ha úgy tetszik."

Az államban a NOLA.com adatai szerint 493 ember szorul kórházi kezelésre, és 163 van lélegeztetőgépen, de arra számítanak, hogy a járvány fokozódásával, ez a szám jóval magasabb lesz. A kérdés, hogy mennyivel.

A lassan egész Amerikában uralkodó járványhelyzettel kapcsolatban itt is előjött az Olaszországgal, Spanyolországgal való párhuzam, illetve már New York is hasonlítási alap lett. A Louisiana-Lafayette Egyetem professzora, Gary Wagner beszélt erről a helyi sajtónak a napokban, ő attól tart, arányaiban az olasz, a spanyol és a New York-i helyzetnél is súlyosabb lehet a New Orleans-i helyzet, látva a megbetegedések ütemét. 

Egyébként a korlátozó rendelkezések és a tiltások lassan, de eredményt hoztak, szerdára már a híres Bourbon Street is kiürült, bár a belvárosban még előfordultak kisebb-nagyobb csoportosulások. 

 Borítókép: Ünneplők vonulnak végig a Bourbon Streeten a Mardi Gras karneválon New Orleans francia negyedében 2020. február 25-én. MTI/AP/Rusty Costanza

Rovatok