Index Vakbarát Hírportál

Hétfőtől kijárási tilalmat vezetnek be Moszkvában

2020. március 29., vasárnap 20:00 | aznap frissítve

Teljes kijárási tilalom lép életbe március 30-án, hétfőn az orosz fővárosban, Moszkvában, ahol a hétvégén 1000 fölé nőtt a koronavírussal fertőzöttek száma. A kijárási tilalom határozatlan ideig lesz érvényben.

A rendelet értelmében a 12,5 millió moszkvai lakos csak

A lap szerint Szergej Szobjanyin, Moszkva polgármestere egyúttal azt is bejelentette, hogy egyfajta okos nyomkövető rendszerrel ellenőrzik majd, hogy mindenki betartja-e a szabályokat, egyúttal egy különleges engedélyrendszert is kidolgoznak, ami alapján engedélyezik a lakosoknak, hogy elhagyhassák az otthonukat.

A korlátozás ugyanakkor nem jelenti azt, hogy lezárják Moszkvát, amennyiben szükséges, el is lehet hagyni a várost, és oda be is lehet utazni.

A munkanélkülieken is segítenek

Szobjanyin vasárnapi bejelentésében az is szerepelt, hogy akik a koronavírus-járvány miatt elvesztik az állásukat, azok havi 19 500 rubeles (mintegy 80 ezer forint) munkanélküli segélyre jogosultak.

Azokat, akiknél csak enyhe tünetekkel jelentkezik a koronavírus-fertőzés, az otthonukban tartják majd, ahol ingyen kapják majd meg a kezeléshez szükséges gyógyszereket.

Vlagyimir Putyin jövő hétre az egész országra kényszerszabadságot rendelt el. Oroszország, amely a külföldön rekedt állampolgárait hazaszállító repülőgépek kivételével megszüntette a külföldi légi utasszállítást, hétfőtől lezárja szárazföldi határait. Sajtóértesülések szerint a kormány fontolóra vette a belföldi régiók közötti közlekedés korlátozását is.

Andrej Vorobjov, Moszkva megye kormányzója a fővárosihoz hasonló lakhelyelhagyási tilalmat hirdetett ki hétfőtől, jelentette az MTI.

Moszkvában a hétvégén 1000 fölé nőtt a fertőzöttek száma a hivatalos adatok szerint, az országban pedig vasárnap estig összesen 1534 megbetegedést és 8 halálos áldozatot jelentettek a hatóságok, de a nemzetközi szakemberek és sajtó szerint a valós adat jóval magasabb lehet.

Rovatok