Index Vakbarát Hírportál

Már a Moszad is beszállt a lélegeztetőgép-beszerzésbe

2020. március 31., kedd 10:00

Ahogy a koronavírus Brazíliától Oroszországig, Kameruntól a Fülöp-szigetekig valódi világjárvánnyá terebélyesedett, úgy nőtt meg a kereslet a vírusfertőzés elleni küzdelem alapvető eszközei, elsősorban a védőmaszkok és a lélegeztetőgépek iránt. A beszerzések stratégiai jellegét és a források szűkösségét mi sem jelzi jobban, mint hogy a koronavírus által súlyosan fertőzött Izraelben a Moszad – több más biztonsági szervvel karöltve – egy meg nem nevezett országból titkos művelettel szerzett be két rakomány orvosi felszerelést.

Hétfő hajnalban 27 lélegeztetőgép, 25 ezer, az egészségügyi alkalmazottaknak szánt N95-ös maszk, 20 ezer koronavírusteszt, 10 millió sebészmaszk és 700 védőruha érkezett Izraelbe, és szerdán újabb 160 lélegeztetőgép várható. A beszerzés forrását és módját az izraeli sajtónak név nélkül nyilatkozó illetékesek nem nevezték meg.

A Moszad hasonlóan titokzatos körülmények között korábban már két szállítmányt is megszervezett (egyebek mellett 400 ezer koronavírusteszttel), melyek az Izraelben uralkodó hiányt kívánják enyhíteni. A sajtó találgatásai szerint az izraeli hírszerző szolgálat valószínűleg egy olyan országgal ütött nyélbe üzletet, mely hivatalosan nem ismeri el a zsidó állam létét, és nincsenek vele hivatalosan diplomáciai kapcsolatai.

Az egészségügyi minisztérium keddi jelentése szerint Izraelben az elmúlt 24 órában 484 új fertőzöttre bukkantak, amivel 4831-re nőtt az összes azonosított koronavírusos eset száma (163-an már teljesen kigyógyultak); egy munkatársának fertőzése miatt a 70 éves Benjámin Netanjahu miniszterelnök is karanténba vonult. Két újabb halálesettel már 18-ra nőtt a járvány áldozatainak száma. Bár egyelőre csak 84 ember fekszik kórházban súlyos tünetekkel, a fertőzés terjedése miatt becslések szerint akár 5000 lélegeztetőgépre is szükség lehet, miközben a parlament szakbizottsága szerint csak 1500 emberre van kapacitás. Az izraeli politikai helyzetet ismerve nem meglepő módon a lélegeztetőgépek pontos számával kapcsolatban is komoly vita alakult ki Izraelben, a szaktárca ugyanis 1300-zal több lélegeztetőgépről tud.

Rovatok