Index Vakbarát Hírportál

Szédítő gyorsasággal terjedhet a menekülttáborokban a koronavírus

2020. április 1., szerda 20:19

A világ több pontján lévő túlzsúfolt menekülttáborok lakóit a koronavírus-fertőzés szédítő gyorsaságú terjedése fenyegeti, amit súlyosbít, hogy legtöbbjük alig jut ivóvízhez.

- hívta fel a figyelmet szerdán az International Rescue Committee (IRC) nevű globális segélyszervezet.

A civil szervezet különösen a Szíriában, Bangladesben és Görögországban működő táborokat emelte ki példaként, amelyekben az emberek szinte egymás hegyén-hátán élnek, s ahol a fertőzés terjedésének üteme meghaladhatja a Japán partjainál vesztegzár alá helyezett Diamond Princess óceánjárón tapasztaltat – ahol a vírus négyszer olyan gyorsan terjedt, mint Vuhanban, és két hónap alatt a fedélzetén lévő 3700 emberből 712-en fertőződtek meg.

Az IRC rámutatott arra, hogy Szíriában a polgárháború kezdete, 2011 óta számos extrém módon túlzsúfolt menekülttábor nyílt, ezek között van az északkelet-szíriai al-holi tábor, amelyben 68 ezer ember él - főleg az Iszlám Állam dzsihadistáinak a családtagjai -, mindössze 1,81 négyzetkilométerre (ha a menekülttábort településnek tekintjük, akkor a 37 500 ember/ négyzetkilométeres népsűrűség Budapestének több mint tízszerese). De a világ többi régiójában még zsúfoltabban tengődnek a menekültek: a bangladesi Cox's Bazarban, a Mianmarból menekült, illegális bevándorlóként kezelt rohingják táborainak területén 40 ezer, a görögországi Leszbosz szigetén lévő Moria táborban pedig 203 800 lakó jut egy négyzetkilométerre.

A szervezet szerint azonban nem csupán a szűkös lakhatási viszonyok, hanem a rossz időjárási körülmények, az ivóvízhiány, illetve a koronavírus elleni védekezés alapvető kellékeinek hiánya mind növelheti a táborlakók kitettségét.

Ennek tükrében az IRC egy 30 millió eurós pénzalap létrehozását sürgeti, hogy megtegyék az elengedhetetlen lépéseket ezeknek az áldatlan állapotoknak az orvoslására, például új szálláshelyek építésére, amelyek lehetővé tennék e menekülttáborok felszámolását és a koronavírus terjedését lassító megfelelő társadalmi távolságtartást.

Rovatok