Index Vakbarát Hírportál

A húsvéti szünet miatt útzárakat telepítenek a francia autópályákra

2020. április 2., csütörtök 13:08

Pénteken kezdődik Franciaországban a helyi szokás miatt hat hétig elhúzódó, de esetenként összesen csak kéthetes, a húsvét környékére időzített tavaszi szünet, ami általában óriási, tömeges utazással is jár együtt, a családok ugyanis ilyenkor előszeretettel utaznak el a vidéki nyaralóikba.

Ezt akadályoznák meg most a francia hatóságok a kijárási korlátozás ideje alatt azzal, hogy útzárakat telepítenek több autópályára, megemelik a rendőri és csendőri jelenlétet a nagyobb vasútállomások és repülőterek környékén, hogy ellenőrizzék az utcán tartózkodók kijárási papírjait, illetve arra kérik a nyaralók által kedvelt települések polgármestereit, hogy fokozzák ők is az ellenőrzés mértékét. Erről Christophe Castaner belügyminiszter adott tájékoztatást csütörtökön.

Castaner határozottan arra kérte a lakosságot, hogy eszük ágába se jusson pihenésre indulni a kijárási korlátozás alatt, és akit mégis elkapnak, hogy különösebb ok nélkül indul útra, azokat megbüntetik. "Tudom, hogy a bezártság nagy nehézséget okoz a családoknak, de ki kell tartanunk" – mondta csütörtöki rádiónyilatkozatában, hozzátéve, hogy nem a büntetés beszedése, hanem az emberek biztonságának fenntartása a céljuk.

A kijárási korlátozás március 17-i bevezetése óta a francia hatóságok több mint 5,8 millió alkalommal ellenőrizték az utcán tartózkodók kijárási papírjait. Összesen 359 ezer esetben szabtak ki 135 és 1500 euró közé eső bírságot – azok, akiket legalább négyszer érnek a kijárási korlátozás megszegésén, akár 3750 eurós (1,3 millió forint) büntetéssel is sújthatnak, és hat hónap börtönt is kaphatnak extrém esetben.

Franciaországban az ország mérete és a rengeteg lakos miatt nem egyszerre tartják mindenhol a tavaszi szünetet, hanem három zónára osztották az országot, és eltolva indulnak a tanítási szünetek, hogy ne egyszerre álljon le a szabadságra menő szülők miatt az országban az élet.

A koronavírus-járvány kitörése óta Franciaországban 56 989 megbetegedést és 4032 halálos áldozatot regisztráltak.

Rovatok