Index Vakbarát Hírportál

Hargita megyében is megjelent a koronavírus

2020. április 2., csütörtök 14:11

Romániában a regisztrált koronavírus-fertőzöttek több mint 13 százaléka egészségügyi alkalmazott, a körükben tapasztalt fertőzések miatt pedig sorra kerülnek karanténba kórházi részlegek, megnehezítve az amúgy is túlterhelt egészségügyi rendszer működését, írja az MTI.

A stratégiai kommunikációs törzs (GCS) szerda esti jelentése szerint 357 orvos, nővér, ápoló kapta el a fertőzést, csütörtökön pedig a fővárosi Matei Bals járványkórház öt alkalmazottjának vírustesztje bizonyult pozitívnak. A legsúlyosabb helyzet a kedd óta vesztegzár alá helyezett észak-kelet-romániai Suceaván alakult ki, ahol pont a megyei kórházból lett fertőzésgóc, miután 200 kórházi alkalmazott is megbetegedett. A helyzetben a kórház nemrég megbízott ideiglenes vezetői is lemondtak, ezért csütörtökön Nelu Tataru egészségügyi miniszter is a helyszínre utazott, Klaus Iohannis államfő pedig távértekezletet hívott össze, hogy megoldást keressenek a válságra.

A székelyföldi Hargita megyében is megjelent a koronavírus, egy Franciaországból visszatért személynél mutatták ki csütörtökön, közölte honlapján a prefektus hivatala.  A fertőzött személy március 23-án tért vissza Romániába, és lakhelyi elkülönítésben tartózkodott. Szerdán vették tőle a mintát, melyben csütörtökön kimutatták a SARS-CoV-2 kórokozót. A közlemény szerint a fertőzött személyt beutalták a székelyudvarhelyi városi kórházba.

Tar Gyöngyi, Hargita megyei tisztifőorvos az MTI-nek elmondta: a fertőzött személy több családtagjával együtt jött haza Franciaországból. A családtagjai továbbra is el vannak különítve. Hozzátette: folyamatban van a járványtani vizsgálat annak a megállapítására, hogy az illető kivel került kapcsolatba az elmúlt időszakban.

A csütörtöki adatok szerint Romániában 2738 regisztrált fertőzöttről és 94 halottról tudni a járvány kitörése óta, de az országon kívül további 25 román állampolgár is életét vesztette a koronavírus miatt. A 24 óra alatt regisztrált új fertőzöttek száma 278-ra emelkedett az előző napi 215-ről, nem sokkal haladva meg az utóbbi hétre jellemző napi 240-es átlagot.

Romániában naponta 1500-2000 embert tesztelnek. A diagnosztizált betegek közül 78-at ápolnak intenzív osztályon, az első fertőzés megjelenése óta pedig 267 beteget nyilvánítottak gyógyultnak.

Andrej Babis, Csehország miniszterelnöke arról beszélt csütörtökön a Blesk.cz című bulvárportálnak, hogy valószínűleg májusban vagy júniusban visszatérhet az élet a normális medrébe a cseheknél.

"Optimista vagyok, nálunk a helyzet alakulása egészében kedvező. Ha azt nézem, hogyan alakul a helyzet Olaszországban, Spanyolországban vagy Ausztriában, akkor az európai átlaghoz viszonyítva nálunk nagyon jó a helyzet

– idézi az MTI Babist, aki hozzátette, hogy pontosabb előrejelzést csak április végén tudnka készíteni, ekkorra várják a járvány kicsúcsosodását ugyanis. Szakértői becslések szerint a fertőzöttek száma április végén 10-15 ezer között alakulhat az országban.

Babis bízik abban, hogy a kisebb boltok húsvét után már kinyithatnak a higiéniai szabályok szigorú betartása mellett, és egyelőre nem terveznek további korlátozó intézkedéseket sem.

Csehországban eddig 3604 megbetegedést és 40 halálos áldozatot regisztráltak.

Moldovában majdnem minden ötödik koronavírus-fertőzött egészségügyi dolgozó - közölte egy csütörtöki sajtótájékoztatón Viorica Dumbraveanu moldovai egészség-, munkaügyi és szociális védelmi miniszter. „A 423 ember közül, akiknél igazolást nyert a koronavírus-fertőzés, 84 egészégügi dolgozó" – mondta Dumbraveanu. A tárcavezető ugyanakkor elmondta, hogy az érintettek nagyobbik része nem a munkája során kapta el a kórt. „A 84 eset közül csak 29-ben nyert megerősítést fertőzöttekkel való érintkezés" – közölte.

Moldovában eddig 423 koronavírus-fertőzöttet vettek nyilvántartásba, közülük 22-en meggyógyultak, öten viszont életüket vesztették.

(Index/MTI)

Rovatok