Index Vakbarát Hírportál

Tizennyolc ország még vírusmentes

2020. április 3., péntek 21:48

A koronavírus-járvány mostanra a Föld legtávolabbi zugait is elérte, a vírus fertőzékenysége miatt valószínűleg nem marad olyan emberlakta hely, ahova el ne jutna. Egyelőre azonban még vannak ilyenek, a BBC gyűjtése szerint szerint 18 ország:

A listában szereplő államok többsége sziget, és heten közülük szerepelnek a világ legkevésbé látogatott országainak tízes listáján, vagyis nem véletlenül maradtak eddig vírusmentesek. A legközelebbi várostól, Brisbane-től 4300 km-re fekvő, nagyon elszigetelt Nauru ennek ellenére védekezik, a repülőjáratok többségét felfüggesztették, az egyetlen brisbane-i járatot megritkították, és minden Ausztráliából hazatérő naurui állampolgárt kéthetes karanténba zárnak.

A lista azonban valójában nemcsak a járványtól érintetlen, hanem az érintettségüket tagadó országokat is tartalmazza. Észak-Korea például azt állítja, hogy náluk egyáltalán nincsenek fertőzöttek, Pak Myong Su, a helyi Központi Járványügyi Hivatal vezetője magabiztosan nyilatkozta az AFP hírügynökségnek:

Országunkban mindeddig egyetlen ember sem kapta el az új típusú koronavírust.

Ezt azzal magyarázta, hogy Észak-Korea nagyon hamar, már januárban elvágta magát a világtól, megszüntették a légi és hajójáratokat, lezárták a szárazföldi határokat, a behozott árukat fertőtlenítik.

A külvilág azt gyanítja, hogy mindez hazugság: Észak-Korea intenzív kereskedelmet folytatott Kínával, a határon sokan jártak át, ezért biztos, hogy a fertőzés hamar eljutott hozzájuk, sőt a dél-koreai amerikai erők parancsnoka, Robert Abrams tábornok hírszerzési jelentésekre hivatkozva azt mondta, február-márciusban súlyos járványügyi helyzet alakult ki északon, amire a diktatúra úgy reagált, mint mindenki: kijárási tilalommal és karanténozással, csak persze sokkal keményebb módon betartatva az intézkedéseket, mint a demokráciák. Az észak-koreai egészségügy fejletlensége és az általános szegénység miatt valószínű, hogy a betegség súlyos pusztítást visz véghez az elzárt országban.

Türkmenisztán azzal került be a hírekbe, hogy még a "koronavírus szót" is betiltották. Erről a hírről aztán kiderült, hogy nem igaz, az viszont tény, hogy a közép-ázsiai diktatúra azt állítja, nem történt az országban megbetegedés. Ezt a szakértők nem tartják valószínűnek, mivel Türkmenisztán közvetlen szomszédja Irán, ahol a betegség a legdurvábban tombol hetek óta. Türkmenisztánban is fejletlen az egészségügy, ezért a rezsimnek jobban megéri a tagadás, mint elismerni, hogy gond van, ezért az államilag cenzúrázott média hallgat a fertőzésről, és állítólag le is tartóztatják azokat, akik nyilvánosan beszélni mernek róla.

És végül ott van a listán két olyan ország, ahol a koronavírus bizonyára jelen van, csak akkora a káosz, hogy semmilyen megbízható statisztikai adatot nem képesek jelenteni: a polgárháborús Jemen és a szintén polgárháborús Dél-Szudán. 

(Borítókép: Nauru műholdképe. Fotó: UniversalImagesGroup / Getty Images Hungary)

Rovatok