Index Vakbarát Hírportál

Tartósnak tűnik a járvány lassulása Németországban

2020. április 5., vasárnap 12:55

Az igazolt fertőzöttek számának alakulását látva a nemzeti tudományos akadémia szerepét betöltő Leopoldina (Leopoldina - Nationale Akademie der Wissenschaften) javaslata szerint húsvét után fokozatosan vissza lehet vonni a társadalom és a gazdaság működését korlátozó intézkedéseket.

Az amerikai Johns Hopkins Egyetem vasárnap délelőtti adatai szerint Németországban 96 092 ember hordozza bizonyítottan a koronavírust, ami 4933 esettel több az egy nappal korábbi 91 159-nél. Az igazolt fertőzöttek számának növekedési üteme 5,4 százalékra mérséklődött az utóbbi napokat jellemző 7-9 százalékról. A Die Zeit című hetilap számítása alapján a regisztrált fertőzöttek számának duplázódási ideje már 9 nap (pénteken még 8 nap volt). A vírus halálos áldozatainak száma ezzel szemben továbbra is lendületesen, 15 százalékot megközelítő mértékben emelkedik: szombatról vasárnapra 1275-ről 1444-re ugrott.

Helge Braun kancelláriaminiszter, aki végzettségét tekintve orvos, és évekig intenzív osztályon dolgozott, úgy véli, hogy a járvány még nem tetőzött, a fertőzöttek és a kórházi kezelésre szoruló betegek száma egész biztosan tovább emelkedik. Ahhoz, hogy a rendszer túlterhelődését elkerülhessék, tartósan 10 nap, sőt valószínűleg 12 vagy 14 napra kell emelni az igazolt fertőzöttek számának duplázódási idejét. Ehhez az ellátórendszer kapacitását is tovább kell növelni, és javítani kell a kapcsolatkövetés hatékonyságát, vagyis gyorsabban és megbízhatóbban kell megállapítani, hogy egy fertőzött a fertőzőképesség kezdetétől kikkel került annyira közeli fizikai kapcsolatba, amely lehetővé tehette a vírus továbbadását.

Ebben az ügyben a miniszter egy közös európai fejlesztésű alkalmazásra, a személyes adatok biztonságát garantáló páneurópai kapcsolatkövető rendszerre (Pan-European Privacy-Preserving Proximity Tracing - PEPP-PT) támaszkodna. A még fejlesztés alatt álló rendszeren nyolc európai országban több mint 130 szakértő dolgozik, a résztvevő intézmények között van a német Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI).

A Leopoldina új javaslata szerint a húsvét utáni időszakban fokozatosan lazítani lehetne a korlátozásokon. Ehhez azonban a vírus elleni védőoltás és a vírus okozta betegséget gyógyító szer hiánya miatt új szabályokat kell bevezetni. A cseppfertőzéssel terjedő vírus továbbadásának akadályozására kötelezővé kell tenni a száj és az orr eltakarását közterületen, munkahelyeken, üzletekben, közintézményekben házi készítésű maszkkal, sállal vagy kendővel. Az orvosi maszkokat szigorúan az egészségügyi intézmények dolgozóinak kell fenntartani.

A hét végén kiadott akadémiai állásfoglalásban a többi között az is szerepel, hogy erős a lakosság elkötelezettsége a járvány elleni küzdelem mellett, és ezt "átlátható és rendszeres kommunikációval" még tovább lehet emelni. (MTI)

Rovatok