Index Vakbarát Hírportál

Közel kétezer matrózával kikötött a járvány sújtotta francia repülőgép-hordozó

2020. április 12., vasárnap 20:09

Kísérő fregattjával a dél-franciaországi Toulonban kötött ki vasárnap a Charles De Gaulle francia atommeghajtású repülőgép-hordozó, amelyen a legénység legalább ötven tagjának lett pozitív a koronavírus-tesztje a héten.

Az MTI híre szerint a horgonyvetés akadálymentes volt, a buszok és egyéb járművek percenként, előre megtervezett ritmusban érkeznek a katonák elszállítására. A cél, hogy a matrózok fokozatosan hagyják el a hajót, a fertőzöttek pedig ne találkozzanak a többiekkel.

A francia tengerészeti prefektúra közlése szerint a partraszállás után a fedélzeten szolgálatot teljesítő mind az 1760 katonát tesztelik, valamint annak a fregattnak a 200 fős legénységét is, amelyik a repülőgép-hordozót kísérte.

A matrózok ezután kéthetes egészségügyi karanténba kerülnek különböző katonai létesítményekben, csak ezt követően térhetnek haza a családjaikhoz. A katonák elkülönítésével párhuzamosan kedden az egész hadihajót fertőtleníteni fogják,

erre korábban még soha nem volt példa.

Ahogy korábban az Index is beszámolt róla, a francia védelmi tárca szerdán jelentette be, hogy a Charles De Gaulle repülőgép-hordozó a tervezettnél előbb hazatér az Atlanti-óceánról, miután a fedélzetén mintegy 40 tengerészen a fertőzés enyhébb tüneteit észlelték.

A legénység akkor megerősített orvosi megfigyelés alá került, a tüneteket mutató matrózokat elkülönítették, tesztelésükre orvoscsoport érkezett a fedélzetre. Pénteken 66 matrózt teszteltek, közülük mintegy 50-nek lett pozitív az eredménye, hármat még aznap evakuáltak a hajóról, és Toulon katonai kórházába vitték.

A hadsereg egészségügyi szolgálata egyelőre nem tudta megmondani, hogyan fertőződhetett meg a legénység. A hajó legutóbb március 15-én a nyugat-franciaországi Brest kikötőjében vetett horgonyt, azóta nem fogadott látogatót a fedélzetén. A Charles De Gaulle január 21-én hajózott ki, és már eleve hazafelé tartott egy misszióról, de az utat 11 nappal lerövidítették.

A Charles De Gaulle a második hadihajó, amelyen megjelent a koronavírus, korábban a Theodore Roosevelt amerikai repülőgép-hordozón tört ki járvány.

(Borítókép: Christophe Simon / AFP)

Rovatok