Index Vakbarát Hírportál

Japánban a tömény szeszt is csatasorba állítanák a koronavírus ellen

2020. április 14., kedd 15:24

A japán egészségügyi minisztérium szerint „abszolút végszükség esetén“ az erős szeszesitalok kiválthatják a kézfertőtlenítőt.

- írta kedden az AFP hírügynökség, mely megszerezte a tárca új irányelveit. Erre az állásfoglalásra azért volt szükség, mert a szigetországban kezdenek elfogyni a kézfertőtlenítők. Japánban Kínával vagy Dél-Koreával szemben hónapokon át sikerült alacsonyan tartani a fertőzések számát, azonban március végétől már százas nagyságrendben derítettek fel új fertőzötteket, és bár hétfőre az új megbetegedések száma valamelyest csökkent a korábbi napok rekordadataihoz képest, azonban így is már 7645 koronavírusos esetet regisztráltak, és 143-an bele is haltak a fertőzésbe.

Azonban mielőtt bárki lekapná a szakét a polcról, érdemes figyelembe venni, hogy a japán egészségügyi minisztérium leszögezi, csak a 70 és 83 százalék közti alkoholtartalmú italoknak van valóban fertőtlenítő hatásuk. Márpedig a hagyományos japán, rizsből készült tömények, a szaké és a szocsu alkoholtartalma 23 és 45 százalék közé esik. De néhány desztillálóüzem már átállt a töményebb rizspárlatokra, melyek alkoholtartalma akár bele is eshet a minisztérium által elfogadhatónak tartott tartományba.

Lehet, hogy Japán innovációban a világ éllovasai közé tartozik, de az biztos, hogy három héttel le van maradva a Fejér megyei Aba városvezetésétől, mely begyűjtötte a település pálinkakészletét, melyet először újrafőznek, majd amikor az alkohol eléri a 70 fokot, glicerint és illóanyagokat adnak hozzá, és már kész is van a fertőtlenítőszer.

Rovatok