Index Vakbarát Hírportál

Jourová megvédte a járvány miatti magyar törvényeket

2020. április 19., vasárnap 16:59 | aznap frissítve

Magyarország az új kornavírus-járvány elleni védekezés során eddig nem fogadott el olyan törvényt, amely ellenkezne az európai uniós joggal – mondta Vera Jourová, az Európai Bizottság cseh alelnöke egy tévés vitaműsorában vasárnap.

"Egyelőre nem aggódom. Magyarország eddig nem fogadott el olyan jogszabályt, amely ellenkezne az európai uniós jogrenddel" - válaszolta Vera Jourová a műsorvezető kérdésére, hogy aggódik-e a magyarországi helyzet miatt. Az európai értékekért és átláthatóságért felelős biztos arra is kitért, hogy Varga Judit igazságügyi miniszter magyarázata megnyugtatta azzal kapcsolatban, hogy a veszélyhelyzeti különleges jogrendet bármikor felfüggesztheti a parlament.

Jourová szerint az lesz majd az igazán fontos kérdés, hogy a magyar hatóságok miként hajták végre az új jogszabályokat. „Ezért figyelemmel kísérjük az eseményeket ” - mondta, és azt is hangsúlyozta: a járvány kapcsán az Európai Bizottság minden tagállamban megvizsgálja, hogy az elfogadott kormányzati intézkedések nem sértik-e a jogállamiságot.

Jourová korábban többször is aggodalmát fejezte ki a magyar és lengyel jogállamiság állapota miatt, támogatja a hetes cikkely szerinti eljárások folytatását a két ország ellen. Az MTI által szemlézett cseh tévéműsorban elhangzottak azért is érdekesek, mert korábban 13 EU-s tagállam külügyminisztere kritizálta az Orbán-kormányt a felhatalmazási törvény elfogadtatása miatt, Donald Tusk pedig a korábbiaknál is erősebb hangon szorgalmazta a Fidesz kizárását a Néppártból.

Rovatok