Index Vakbarát Hírportál

Szlovákia enged a kettős állampolgárság ügyében

2020. április 19., vasárnap 13:18

A szlovák kormánynak a koronavírus-járvány kezelése közben kevesebb ideje jutott a kormányprogram kidolgozására, de a vasárnapi kormányülésük után részletesen beszámoltak a terveikről. 

Igor Matovič kormányfő megemlítette például a kettős állampolgárságot érintő enyhítést, és a teljes tiltás helyett lehetővé tennék a hosszútávon másik országban élő szlovák állampolgároknak, hogy ennek a másik országnak is felvegyék az állampolgárságát, a szlovák elvesztése nélkül - erről tudósított az Új Szó és a Paraméter hírportál.

Kihangsúlyozták, hogy a kisebbségekkel is külön foglalkoznak, nem korlátozzák az eddig megszerzett kisebbségi jogaikat, az asszimilációt sem támogatják, ehelyett inkább olyan környezetet szeretnének megteremteni, amelyben megőrizhetik a nyelvüket és a kultúrájukat.

Egy új intézmény, a Nemzetiségi Kisebbségek Hivatalának létrehozását is fontolóra veszik, amely többek közt a kisebbségek jogaival, közügyeivel, támogatásával foglalkozna.

(Új Szó, Parameter)

Rovatok