Index Vakbarát Hírportál

Trump meghunyászkodásra próbálta kényszeríteni a járványügyi igazgatót

2020. április 23., csütörtök 09:51

Még Donald Trump szokásos szintjéhez képest is kaotikusra sikerült az amerikai elnök szerdai sajtótájékoztatója, amin a bevándorlást felfüggesztő rendelet bejelentése mellett a legfőbb fejlemény az volt, hogy látszólag nyíltan hadat üzent saját járványügyi szakembereinek.

A fő célpont az amerikai járványügyi hivatalt (CDC) vezető Robert Redfield lett, aki ellen nyílt támadást intézett az újságírók előtt. Trump ugyanis kijelentette, hogy a CDC vezetőjének szavait teljesen félreértelmezte és elferdítette a média, amikor Redfield a második járványhullám súlyosságáról beszélt.

Redfield viszont nem hagyta magát, Trump után beszélve, újságírói kérdésre válaszolva megerősítette, hogy pontosan idézte őt a The Washington Post, de az elnöki nyomás hatására annyit finomított, hogy szerinte nem veszélyesebb lesz az őszi hullám, csak nehezebb lesz megbirkózni vele a szokásos influenzajárvány jelentette plusz terhelés miatt. Trump ezzel szemben úgy látja, hogy ősszel és élen maximum kis szikrái lehetnek majd a járványnak, amiket könnyű lesz majd kioltani.

De nem Redfield szavainak kétségbe vonása volt az egyetlen váratlan húzás Trumptól, aki szerdán felmentette a vakcinakutatásban egyik legfontosabb szerepet játszó hivatal, a BARDA nevű amerikai kormányzati kutatás-fejlesztési ügynökség igazgatóját, Rick Brightot. Bright szerint azért, mert nem volt hajlandó a Trump-kormány által előnyben részesített szerekhez kötődő kutatások és fejlesztések jóváhagyására. Bright elsősorban a klorokin felhasználása ügyében nem értett egyet Trumppal.

Az egyik újranyitó állam kormányzóját is kritizálta

Furcsa lépés volt az is, hogy miközben Trump napok óta azt hangoztatja, hogy mielőbb újra kell nyitni az országot és a gazdaságot, éles kritikával illette Georgia kormányzóját, Brian Kempet, aki szerinte túl agresszív tervet követve intézi az újranyitást – április 24-én, pénteken többek között a fodrászatokat is engedné újra kinyitni.

Az Egyesült Államokban eközben már 842 624-re emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma a Johns Hopkins Egyetem gyűjtése alapján. Az áldozatok száma 46 785, de ez hamarosan jelentősen növekedhet, az államoknak ugyanis a nagy valószínűséggel a koronavírus számlájára írható haláleseteket is fel kell majd tüntetniük.

Rovatok