Index Vakbarát Hírportál

Május közepén már étterembe is lehet menni Olaszországban

2020. április 24., péntek 13:46 | aznap frissítve

Négy szakaszban indul újra az élet Olaszországban a római kormány tervei szerint az új típusú koronavírus-járvány enyhülésével, ennek részleteit a Corriere della Sera című napilap közölte pénteken, írja az MTI.

A Covid-19 miatt bevezetett óvintézkedéseket fokozatosan négy fázisban oldják fel: április 27-től négy egymást követő hétfőn újabb és újabb korlátozó intézkedéseken enyhítenek.

Első szakasz: újraindul a gépgyártás

Jövő hétfőn, vagyis április 27-én  a mezőgazdaságot, erdészeteket és a hajóipart ellátó gépgyártás indul újra.

Ez lesz az első „nem létfontosságú" termelési ágazat, amely ismét munkába áll. Első kis lépésről írt a Corriere della Sera, hangsúlyozva, hogy az üzemekben dolgozók egészségvédelmi feltételeinek biztosítása még egyeztetés alatt áll a szakszervezetekkel.

Második szakasz: folytatódnak az építkezések

Május 4-től folytatódhatnak az építkezések, újraindulhat a textil- és divatipar. Visszatérnek a járvány miatt felfüggesztett lottósorsolások. Enyhítik a március 11-től érvényes kijárási korlátozásokat.

Az olaszoknak ellenőrzés esetén továbbra is indokolni kell mozgásukat, de szabadon elhagyhatják lakókörzetüket, amit eddig csak munkavégzés miatt tehettek meg. Ismét engedélyezett lesz a szabadidős szabadtéri sportolás a lakóhelytől távolabb is, vagyis az olaszok elmehetnek kocogni a lakásuktól távolabbi parkokba is, továbbra is kétméteres távolságra egymástól.

Harmadik szakasz: nyitnak az üzletek

Május 11-től felhúzzák redőnyeiket az üzletek.

Itt biztosítani kell a fertőtlenítést, valamint a vevők közti távolságtartást. A ruhaüzletekben fertőtleníteni kell a felpróbált ruhákat. Kivételt továbbra is a nagyobb vevőtömeget vonzó kereskedelmi központok és piacok képviselnek.

Negyedik szakasz: fodrászhoz, étterembe is lehet már menni

Május 18-tól megnyitják a fodrászatokat, presszókat, éttermeket.

A vendégek a bárpulttól legalább egy méterre fogyaszthatnak, két éttermi asztal között kétméteres távolságnak kell lennie, a pincéreknek kötelező lesz a szájmaszk és a kesztyű használata. Ha erre a dátumra a járványadatok megfelelően változnak, feloldhatják a tartományok közötti mozgási tilalmat is.

A szakértők a legutolsó fázist tartják a legérzékenyebbnek, mivel csak a ruha-, cipő és háztartási cikkeket áruló üzleteket számítva, mintegy 115 ezer kereskedelmi egység készül újranyitni. Többségük 40 négyzetméter körüli, tehát szabályozni kell, egyszerre hány eladó és vevő tartózkodhat a bolthelységben. Szakszervezeti számítások szerint az ezekben korábban foglalkoztatott több mint 313 ezer dolgozó fele veszítheti el állását.

A fázisok kidolgozását a római kormány egy 17 fős szakértői csapatra bízta, melyet közgazdászok, egészségügyi szakemberek, szociológusok, pszichológusok alkotnak, a vállalatszabályozással foglalkozó Vittorio Colao topmenedzser vezetésével. Giuseppe Conte miniszterelnök szombatra ígérte az újraindulás pontos forgatókönyvének bejelentését. A tervek szerint az ütemezés eredményeit, vagyis a járvány alakulását két hetente felülvizsgálják. A járványtól mentes régiókban gyorsabban oldhatnák az óvintézkedéseket. Nem született még döntés az eddig többnyire távmunkában működtetett hivatalok újraindításáról. Mozikat, színházakat nem nyitják még újra, és a szórakozóhelyeket sem. A legnagyobb nehézséget a városi tömegközlekedés biztonságos megszervezése képviseli.

Az oktatás csak szeptembertől kezdődik újra. A júniusi érettségi csak szóbeli vizsgából áll majd. Felmerült a kijárási korlátozás fenntartása a hetven felettiek esetében, ami több mint 10 millió olaszt érintene. Ha a kijárási korlátozást hatvan évtől hagyják érvényben, ez további 7 millió személyre vonatkozik, akik még aktív munkavállalók. A hatvan és hetven év közöttiek halálozási átlaga majdnem tíz százalékos volt.

A római metróban tesztelték a távolságtartást

Közben a római metróban tesztelték az új, szigorú távolságtartási szabályokat, amelyeket a kijárási tilalom május 4-i lazítása nyomán akarnak bevezetni az olasz fővárosban.

Egyesével engedték be az utasokat a római metrómegállókba, ahol a peronokon matricával kijelölt helyen várták a szerelvények érkezését az olasz fővárosban pénteken tartott tömegközlekedési szimuláción. A főpróba kiemelt helyszíne az egyik legnagyobb tömegközlekedési csomópont, a lateráni Szent János-bazilika melletti metrómegálló volt, ahol két vonal találkozik egymással.

A tervek szerint, ahol ez lehetséges, az érkező és távozó utasokat külön útvonalon terelik. A biztonsági távolságot a mozgólépcsőkön is be kell tartani. A peronokra egyszerre legfeljebb kétszáz utast engednek az indulókat és az érkezőket is számolva: a szerelvény érkezésekor hangosbemondó utasítja őket arra, hogy álljanak a peron padlózatán kijelölt matrica-karikákra. Ezekről tudnak felszállni a szerelvényekre úgy, hogy elkerüljék a leszállókat. A szerelvényekbe csak annyi embert engednek, amennyien minden második ülést elfoglalva elférnek. Ez a számítások szerint 120 utast jelent, a járvány előtt szerelvényenkénti 1200-hoz képest.

Az autóbuszokon húsz utas tartózkodhat egyszerre. Az utasszámlálást a járművezetőkre akarták hárítani, de ezt a szakszervezetek elvetették. Megoldás az automatikus utasszámláló rendszer lehet, de a buszvezetők szerint ezzel is nehéz lesz azt mondani a huszonegyedik utasnak, hogy nem szállhat fel. A római közlekedési vállalat a kizárólagos buszsávok megsokszorozását szorgalmazza, hogy minél több jármű legyen forgalomban, ha már kevés lesz a rajtuk utazók száma.

A római önkormányzat azt tervezi, hogy a tömegközlekedési eszközök igénybe vétele helyett bicikli használatára ösztönzi a lakosokat a kijárási korlátozások könnyítése után. Paola De Micheli közlekedési miniszter azt mondta, hogy vonzóbbá fogják tenni kerékpárok, elektromos biciklik és rollerek vásárlását.

Giuseppe Sala milánói polgármester szerint a tömegközlekedés újraindítása és az egészségvédelmi előírások betartásának egyeztetése nem ígérkezik könnyű feladatnak. A tömegközlekedés kapacitása csökken, a forgalom pedig nő majd, jelentette ki. Elmondta, hogy az 1,3 milliós városban 1200 metrószerelvény, 1300 autóbusz és 400 villamos közlekedik. „Korlátozott utasszámmal lehetetlenség lesz, hogy mindenki felférjen, és nincsen elég munkatársunk sem arra, hogy ellenőrizzük, mindenki tiszteletben tartja-e az előírásokat, visel-e szájmaszkot” – mondta.

Rovatok