Index Vakbarát Hírportál

A kormány köt életbiztosítást az egészségügyi dolgozóknak Nagy-Britanniában

2020. április 27., hétfő 21:16

Ingyenes életbiztosítást köt a brit kormány az állami egészségügyi szolgálat (NHS) és a szociális ellátórendszer dolgozóinak arra az esetre, ha a koronavírus-járvány a halálukat okozná - közölte hétfőn a brit egészségügyi miniszter, Matt Hancock az MTI szerint.

Matt Hancock a brit kormány szokásos napi tájékoztatóján azt mondta: eddig 21 092-en haltak meg Nagy-Britanniában a járványban.

A halálos áldozatok között van 82 egészségügyi dolgozó és a szociális ellátórendszer 16 munkavállalója.

A brit kormány ezért egy életbiztosítási programot dolgozott ki, amelynek alapján azoknak az NHS-dolgozóknak és szociális gondozóknak a családja, akik a koronavírus okozta betegségben halnak meg, 60 ezer font (több mint 24 millió forint) juttatásban részesülnek.

Az egészségügyi miniszter tájékoztatása szerint Nagy-Britanniában hétfőig 719 910 szűrővizsgálatot végeztek és 157 149 emberről állapították meg, hogy megfertőződött az új koronavírussal.

A szűréssel újonnan azonosított koronavírus-fertőzöttek száma egy nap alatt 4310-zel emelkedett. Egy héttel ezelőtt 4676 új fertőződést azonosítottak, a korábbi hetekben 5500-5600 közötti napi esetszám-emelkedéseket mértek.

A halálos áldozatok száma a hétfői tájékoztatás szerint az elmúlt 24 órában 360-nal nőtt, ez eddig a legalacsonyabb napi növekedés ebben a hónapban. Vasárnap ugyanez a szám 413 volt, ami korábban csak március elején volt ilyen alacsony.

Chris Whitty angliai tisztifőorvos az alacsony szám kapcsán ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy ez nem feltétlenül a teljes szám, mivel a hétvégén valószínűleg nem volt teljes körű az adatfeldolgozás, és a mostani összesítésből kimaradt halálesetek a hétközi számokban még megjelenhetnek.

A hétfői tájékoztatón a tisztifőorvos elmondta azt is, hogy a Covid-19 betegséggel kórházban kezelt páciensek száma egy hét alatt 16 százalékkal, a múlt hétfői 18 667-ről 15 712-re csökkent.

Rovatok