Index Vakbarát Hírportál

Drasztikusan nőhet a rák miatt elhunytak száma Nagy-Britanniában

2020. április 29., szerda 13:18

Csaknem 18 ezer daganatos beteg életét veszélyeztetheti a koronavírus-járvány Nagy-Britanniában, miután több kórházban is felfüggesztették a kezelésüket, írja a Guardian.

Brit egészségügyi szakértők becslése szerint a következő egy évben 6270 újonnan diagnosztizált daganatos beteg halhat meg Nagy-Britanniában a koronavírus-járvány közvetlen hatásai miatt, míg közvetett akár 17 915 rákos beteg halálához is hozzájárulhat.

Évente átlagosan 89 576 ember hal meg valamilyen daganatos betegség miatt Nagy-Britanniában, ez a mostani időszakban akár 20 százalékkal is növekedhet. A járvány kitörése óta több mint 26 ezren haltak meg a vírus miatt a brit kórházakban és idősotthonokban.

A háziorvosok által kórházba utalt rákos betegek száma 76 százalékkal, a a kemoterápiás kezelések száma 60 százalékkal esett vissza februárban. A brit egészségügyi szolgálat, az NHS reméli, hogy ezen a héten folytatni tudják a rákos betegek operációit, ám így is jelentős lemaradásban vannak.

Az egyik legismertebb brit onkológus, Peter Johnson professzor szerint most különösen fontos, hogy a betegek minél előbb felismerjék magukon az első tüneteket, például egy új anyajegyet. Az NHS-nek jelenleg 19 koronavírus-mentes rákközpontja van Angliában, ahol elvégezhetők a daganatos betegek műtétei, mondta a professzor.

Egy bélrákos beteg a Guardiannek elmondta, hogy a CT-vizsgálatát elvégezték ugyan, de a vastagbéltükrözésére egy délnyugat-angliai kórházba utalták be, ahol viszont a koronavírus-járvány miatt határozatlan ideig felfüggesztették az ilyen vizsgálatokat. Egy másik olvasó azt mondta a lapnak, hogy édesanyja műtété nyolc héttel halasztották el, mert a koronavírus-járványra való felkészülésként bezárták a kórház urológiai osztályát.

Rovatok