Index Vakbarát Hírportál

Vasárnap Indiában vége a durva korlátozásoknak

2020. április 30., csütörtök 08:46 | aznap frissítve

Az 1,3 milliárdos India március 25-e óta van lényegében zár alatt a koronavírus megfertőzése érdekében, most vasárnaptól azonban ennek vége – írja a CNN

A szigorú indiai korlátozások többek közt lezárták az államhatárokat és kiiktatták a tömegközlekedést, csak a legszükségesebb javak és egészségügyi felszerelések szállítását engedélyezték. Ez egy csomó problémát okozott, például vendégmunkások ezrei maradtak hirtelen állás nélkül, de közben haza sem tudtak menni. 

Vasárnaptól lazítanak a szabad mozgás korlátozásán, megnyitják újra az államhatárokat. Ennek előzménye, hogy a legfelsőbb bíróság pont a vendégmunkások lehetetlen helyzete miatt arra kérte a kormányt, tegyék lehetővé a hazajutásukat. Az utazókat tesztelni fogják a vírusra felszálláskor és érkezés után is, szükség esetén karanténba vonulnak otthon. 

A lazítás nem jelent teljes nyitást, és néhány állam, pl. Pandzsáb további két héttel meghosszabbította a zárlatot. Máshol viszont, pl. Keralában már korábban enyhítettek a korlátozásokon a mezőgazdasági munkákra vonatkozóan. 

Indiában több mint 33 ezer igazolt koronavírusos eset van jelenleg, eddig 1074-en haltak bele a fertőzésbe.

Közben a szomszédos Pakisztánban rosszabbul állnak, az elmúlt 24 órában az eddigi legnagyobb fertőzöttszám-növekedést produkálták: 874-en kapták el a kórt. Így már összesen 15 759 regisztrált fertőzött van, közülük 346-an haltak meg. 

Rovatok