Index Vakbarát Hírportál

Sétáló- és bicikliövezetté alakítják Brüsszel belvárosát

2020. május 1., péntek 12:27

Brüsszel belvárosát sétáló- és kerékpáros-övezetté alakítják legalább három hónapra, a tömegközlekedési járművek és az autók maximum 20 kilométer per órával közlekedhetnek ott, jelentette be pénteken a brüsszeli polgármesteri hivatal.

Brüsszel belső körgyűrűjén belüli részen, ahol a történelmi óváros is van, a legtöbb utca szűk, emiatt a járdák is nagyon keskenyek. A következő három hónapban viszont a gyalogosok az úttesten is mehetnek, az indoklás szerint így könnyebben be tudják majd tartani a távolságtartás szabályát. A gépjárműveknek elsőbbséget kell majd adniuk a gyalogosoknak és a bicikliseknek.

A járványügyi korlátozásokat hétfőtől oldják fel részlegesen Belgiumban, de az egyelőre nem világos, hogy ezeket az új közlekedési szabályokat mikor vezetik be a belvárosban, mert ehhez új táblákat és felfestések kellenek. Amikor ezek is megtörténnek, a belváros összes közlekedési lámpája sárgán fog villogni. Az új szabályokat három hónap után felülvizsgálják.

A polgármesteri hivatal azt mondta, az új szabályokat nem az autósok ellen hozták meg, hanem a karanténból kimozduló lakosokat arra szeretnék bátorítani, hogy gyalog vagy biciklivel közlekedjenek autók helyett.

Rovatok