A budapesti román nagykövet nem a bukaresti külügyminisztérium utasítására, nem annak jóváhagyásával, hanem személyes kezdeményezésből, saját nevében vállalt szolidaritást Szabó Tímeával, a Párbeszéd társelnökével - derült ki Bogdan Aurescu román külügyminiszter a G4Media.ro hírportál által szombaton közölt interjúban.
A külügyminiszter hozzátette, hogy szerinte Marius Lazurca üzenete tartalmában világossá tette, hogy
gesztusa nem a magyar belpolitikába való beavatkozási kísérlet.
Marius Lazurca, Románia budapesti nagykövete a Budapesten szolgáló nagykövetek zárt Whatsapp-csoportjában vette védelmébe Szabó Tímeát, miután a Párbeszéd társelnökét fenyegetések és inzultusok sora érte a magyarlakta romániai településekre küldött maszkokról szóló április 20-i parlamenti felszólalása miatt. Marius Lazurca levelet is küldött az ellenzéki képviselőnek, amelyben kifejezi szolidaritását és reméli, hogy Szabó Tímea sértetlen maradt az őt ért inzultusok után.
Szijjártó Péter külügyminiszter a Facebook-oldalán ment neki Románia budapesti nagykövetének.
„Ennél valószínűleg nincs lejjebb: a román nagykövet vette védelmébe Szabó Tímeát”
– írja a bejegyzésben Szijjártó.
Szabó Tímea szerint tehát baj, hogy az erdélyi és székelyföldi magyarok maszkokat és védőruhákat kaptak az anyaországtól. A román nagykövetnek pedig tetszik, hogy vannak pártok a magyar országgyűlésben, amelyek így gondolkodnak. Megdöbbentő a román nagykövet nyilvánvalóan hazug hisztériakeltése, de ennél sokkal szégyenteljesebb az, hogy a magyar ellenzék és a román nagykövet közös platformra kerültek a határon túli magyarokkal szemben
– írta Szijjártó, aki arról biztosította követőit, hogy „a határon túl élő magyarok a magyar nemzet részét képezik, ezért mi a jövőben is pontosan úgy fogjuk őket segíteni, mint ahogy tettük eddig is”.
Szabó Tímea így reagált akkor Szijjártó bejegyzésére:
„Szijjártó Péter megint nem mond igazat, mert nem támadtam a határon túli magyarokat, viszont kutyakötelességem megkérdezni, hogy hol van az állítólagos 20 millió, hazai kórházakban még mindig szét nem osztott maszk. A védőfelszerelések a mai napig az önkormányzatok és egyéni adományok által jutnak el az egészségügyi intézményekbe.”
(MTI)
(Borítókép: Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője napirend előtt szólal fel az Országgyűlés plenáris ülésén, 2020. április 20-án. Fotó: Bruzák Noémi/MTI)