Index Vakbarát Hírportál

Németországban kinyitnak a templomok, de énekelni tilos

2020. május 3., vasárnap 12:38

Több hetes tárgyalások után a német kormány engedett az egyházaknak, vasárnaptól a templomok is megnyithatják a kapuikat – írja a BBC. A miséket csak szigorú szabályok betartásával lehet látogatni: korlátozzák a belépők számát, mindenkinek 2 méterre kell állnia egymástól, az áldoztató papnak maszkot kell viselnie, valamint

tilos az éneklés.

A zsinagógákban és a mecsetekben is szigorú higiéniai szabályozást vezetnek be. Az egyházi vezetők márciusban még támogatták a bezárást, de már egyre gyakrabban kérdezték, hogy ha a boltok kinyithattak, akkor a templomok miért nem.

Portugáliában véget ért a hat hetes szükségállapot, de az embereket még mindig arra kérik, hogy ha tehetik, maradjanak otthon. A tömegközlekedési eszközökön kötelező maszkot viselni, akárcsak hétfőtől Spanyolországban.

A spanyol kormányfő bejelentette, hogy hatmillió maszkot osztanak ki fontos közlekedési csomópontokon, további hétmilliót a helyi hatóságok kapnak meg. Szombaton hét hét után először edzhettek a spanyol felnőttek a szabadban, a 14 éves kor alatti gyerekekre vonatkozó szabályok pedig már egy hete fellazultak. A szabadban töltött időt még korlátozzák, a legtöbb felnőtt csak reggel hat és tíz, valamint este nyolc és tizenegy között sétálgathat, sportolhat.

A 14 év alatti gyerekek egy felnőtt kíséretében dél és este hét között lehetnek a szabadban, a maradék idő pedig az időseké és a veszélyeztetett csoportoké. A 14 év fölöttiek már az egyik felnőtt idősávban is elhagyhatják a házat.

A spanyol kormány 16 milliárd euróval támogatja a gazdaság újraindítását.

Több európai ország is enyhít a korlátozásokon, bár a járványnak még nincs vége. Az Egyesült Királyságban 621 újabb áldozatról számoltak be, míg Franciaországban 200-nál kevesebben haltak meg 24 órán belül. A francia kormány július 24-ig hosszabbította meg a rendkívüli állapotot, bár májusban már lazításokat terveznek.

Olaszország 474 új áldozatot jelentett be, ami magasabb, mint az elmúlt időszakban elhunytak száma, de ebbe már azokat is beleszámolták, akik a kórházakon kívül haltak meg (ezt eddig nem tették).

Rovatok