Index Vakbarát Hírportál

Portugáliában is a járvány kezdetére emlékeztető számokkal fordulnak rá a lazításokra

2020. május 3., vasárnap 23:17

Portugáliában vasárnap mindössze 92 új fertőzést regisztráltak, ezzel ugyan 25 282-re emelkedett a járvány megjelenése óta regisztrált fertőzöttek száma, viszont nem volt ennyire alacsony a napi mutató március 16-a óta. A betegségben vasárnap húsz ember halt meg, ez valamivel több mint az elmúlt napokban, illetve az aktív esetek mutatója, vagyis az éppen ápolásra szoruló vagy fertőzött emberek mutatója lassan, de továbbra is emelkedőben van még.

Az országban május 4-étől óvatos lazításba kezdenek, amellett, hogy kötelezővé teszik a szájmaszkok viselését a tömegközlekedésben. Első körben a 200 négyzetméteresnél kisebb kiskereskedések, fodrászszalonok, autókereskedések és könyvesboltok nyitnak meg. De szigorúan sportolási céllal megnyitnak a strandok is, sőt parkokba is lehet menni napozni, de a hatóságok azt kérik, hogy mindenki igyekezzen uralkodni magát, csak kis időt eltöltve ezeken a helyeken, hogy mások is ki tudják élvezni a szabad levegőt anélkül, hogy nagy tömegek gyűlnének össze.

Az országban három lépcsőben lazítanak, az egyes lépcsők között 15 nap szünetet tartva - írja az MTI.

Amennyiben a járvány terjedése tovább lassul, május 18-án elindulhat a második fázis a 200-400 négyzetméteresnél nagyobb üzletek, valamint az éttermek, a múzeumok és a kávézók újranyitásával, amelyek igaz csak korlátozott számú vásárlót, illetve látogatót fogadhatnak. Szintén ekkortól nyitnának meg az óvodák és napközik. A felsőtagozatos iskolások számára pedig kötelező szájmaszkviselés mellett újraindulna a tantermi oktatás. A többi iskolás továbbra is távoktatásban részesülne a tanév végéig.

Az irodai dolgozók június 1-jével kezdődő harmadik fázisban térhetnének vissza fokozatosan munkahelyeikre. Ekkortól nyitnának meg a bevásárlóközpontok, mozik és színházak a távolságtartási szabályok betartásával.

Rovatok