Index Vakbarát Hírportál

Iohannis megint azzal vádolta ellenzékét, hogy támogatná Székelyföld autonómiáját

2020. május 4., hétfő 14:48

Klaus Iohannis román elnök hétfői televíziós beszédében ismét megvádolta az ellenzéki Szociáldemokrata Pártot (PSD), hogy olyan törvénytervezeteket támogat, amelyek Székelyföld autonómiájához vezetnek. Az államfő erről hétfőn kora délután beszélt egy televíziós nyilatkozatban, amelynek központi témája a koronavírus-járvány elleni küzdelem volt.

Az MTI szerint Iohannis arról beszélt, hogy a múlt heti fellépése nyomán a parlamentben a legnagyobb erőt képviselő PSD a felsőházban gyorsan megbuktatta Székelyföld területi autonómiájának törvénytervezetét. Hozzátette azonban, hogy a szociáldemokraták a szenátus szakbizottságaiban támogatták a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kezdeményezését egy „párhuzamos közigazgatási törvénykönyv” létrehozására, „mely kötelezővé teszi a magyar nyelvet Erdély egyes területein”. Klaus Iohannis szerint az efféle törvények „Székelyföld autonómiájához vezetnek”.

Mint írtuk, elutasította a román szenátus szerdán azt a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kidolgozott, a bukaresti parlament két magyar képviselője által decemberben ismét beterjesztett törvényjavaslatot, ami területi autonómiát irányozna elő a Székelyföldnek.

Előtte Iohannis azzal vádolta a parlamentben a legnagyobb erőt képviselő Szociáldemokrata Pártot, hogy „azért harcol, hogy Erdélyt odaadja a magyaroknak“. A román államfő azzal kapcsolatban fejtette ki véleményét, hogy a román parlament alsóháza a közelmúltban hallgatólagosan elfogadta Székelyföld területi autonómiájának a törvénytervezetét (valójában szavazás nélkül átpasszolta azt a szenátusnak). A szenátusban végül egyedül az RMDSZ frakciója támogatta a tervezetet.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke akkor az államfőhöz méltatlan, hisztérikus kirohanásnak, a magyarok elleni gyűlöletkeltésnek nevezte Iohannis kijelentéseit.

Iohannis beszédére Facebook-videóban reagált Szijjártó Péter külügyminiszter is, aki szerint Iohannis megnyilvánulása „kifejezetten civilizálatlan és gyűlöletkeltésre alkalmas”, és tisztában kell lennie azzal, hogy az Erdélyben és Székelyföldön élő magyarság döntő többsége rá szavazott a román elnökválasztáson.

Erre a román külügyminisztérium „provokatívnak és helytelennek” nevezte Szijjártó nyilatkozatát, szerintük félremagyarázza Iohannis szavait, és azt írták, hogy „a román alkotmány előírásaival szembemenő törvénykezdeményezés” Románia kizárólagos belügye, a magyar félnek abban nem kell állást foglalnia.

Közben ugyanakkor a Maszol.ro arról számolt be, hogy a román sajtóban is többen is elítélték az államfő uszító kijelentéseit.

Rovatok